Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

JÁNOS PAP ORSZÁGA

2013.12.07. 15:32 Dharmamestertanitvanya

írta ARANY JÁNOS, nemzeti géniuszunk

 

Büszke, harcos, kalandor nép
Volt a magyar nemzet,
Kétélű kard, mely ha moccant,
Jobbra-balra sebzett;
S jobbra-balra, merre fordult,
A fegyvernek éle,
Puszta lett a népes ország
És üvöltött rajta végig
Farkasok zenéje.

Kin a német, minthogy őrá
Járt a rud legjobban,
Megfélemlék, megbusúla,
Cselt szövött titokban:
Nem birván az oroszlánnal,
Annak vermet ása,
Takarónak a veremre,
Mint egyéb gazságra, jó lesz
Krisztus szent vallása.

"Ázsiának sáska-féle
Kóborló pogánya,
Isten a te lelkedet bár
Mind pokolra hányja!
Ne legyen az idvességben
Soha semmi részed:
Lelked üdvösségeért nem;
De saját bőrünk javáért
Megtéritünk téged."

Így beszélt a német papság
És a pénzbe markolt,
(A papok nagytorku zsákja
Már akkor is megvolt);
Bor, tulok lett a dulásig,
A pénzt nem kimélte,
Tudta, nem vész kárba semmi,
Húzni fogja firól-fira
Az uzsorát érte.

Lett is aztán dinom-dánom,
Keresztyén tivornya.
Hirdeté az istenígét
Papok bora, bornya.
Kocsma lett az istenháza,
Melyben ittak-ettek, -
S egy-két szentnek a nevét ha
Elgagyogták részeg fővel,
Mindent megfizettek.

Kiváltképen egy pap, neve
Iván, azaz János,
Többi közt legjobban értett
Ehhez a munkához.
Udvarán örökké tombolt
A lakzi, kaláka,
Hét mérföldre érzett a szag
S úgy hítták ezt a vidéket:
János pap országa.

Kedves ország volt ez a táj
Minden naplopónak,
Kasza-kapa-kerülőnek,
Éhen kóborlónak;
Kujtorgó ebek lakoztak
A jó sült szagával,
Kujtorgó magyar nép dőzsölt
- Ha tudott keresztet hányni -
Jánossal magával.

Sült ökör hevert szanaszét
János udvarában,
Két szarván boros csobányok,
Kés az oldalában.
Akinek tetszett, odament,
Az ökörből vágott,
S jót ivott rá a csobányból,
Nem is könnyen hagyta aztán
Ezt a jó országot.

Alig futott ennek híre
A népség között el,
Aki nem jött a szagára,
A hirére jött el,
Nem, hogy jól lakjék, hanem csak
Hogy valamit lásson, -
S addig nézte, addig nézte,
Hogy maga is megkivánta,
Kívül a palánkon.

S aki egyszer megkivánta,
Azt be is bocsáták,
Pogány fővel el nem hagyta
Többé a kalákát:
Megtaníták kulacs-szónál
A Krisztus hitére...
Vagy nem is a hitre, hanem
A vallást elundokító
Sok mindenfélére.

Első ága volt a hitnek
(Elmondom a nagyját):
Hogy minden termék tizedét
A papoknak adják,
Bort és búzát és baromfit,
Földeket is mellé
S faluszámra jobbágy-népet,
Aki a kövér pusztákat
Ingyen megmívelné.

Másik ága volt a hitnek,
Hogy: ne kapj a kincsen,
Mennyországban a gazdagnak
Semmi helye nincsen.
Ne rabold el a némettől,
Ami neki termett,
Sőt ha ingedet lehúzza,
Azt se bánd, mert Isten úgy ad
Lelkednek kegyelmet.

Harmadik volt: országodat
Pap kezére bízzad,
Ő ráér tanácsot adni,
Míg más ember izzad.
Ő mindent végez helyetted,
Kell-e több jó annál?
Bízd rá, ami gondba jőne;
Csak a pásztor legyen ébren,
Hadd aludjék a nyáj.

Negyedik hitágazatja:
Házasodjál össze,
Gyenge a magyar, ha minden
Nemzet nincsen közte;
Hozz lakót, minél többfélét,
Ültesd a nyakadra,
S béketüréssel fogadjad,
Ha tulajdon eszterhéjad
Alól kizaklatna.

Ötödik... mit én tudom mi?
Az is ilyenféle
Rágalom s káromkodás a
Megváltó nevére,
Melyeken a jó magyarság
Gyönyörűen épült:
Idegen kalandoroktól
Ki hagyá magát pusztítni
Csaknem mindenéből.

Legott a királyi székre
Német ember hágott,
Aki fogta, másnak adta
Titkon az országot.
S amiatt, hogy másnak adta
S a magyart megrontá,
Iszonyú belháborúban
Magyar a magyarnak vérét
Esztendőkig ontá.

Attól kezdve többször is volt
János pap országa.
Sült galamb, borral folyó ér
És ingyen-kaláka;
Melyekért a jó magyar nép
Mindenét od'adta,
S tett olyat részeg fejével
Hogy, mikor kijózanodott,
Százszor megsiratta.

Most is vannak, akik ilyen
Hizlalóba vágynak:
Lomhán a gyomornak élni
És élni az ágynak;
Kik előtt, a hashoz mérve,
A haza sem drága,
S midőn ez küzdésre készti,
Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el
János pap országa

Arany János utolérhetetlen tehetségével, csodálatos tömör kifejezőerejével én versenyre nem kelek, elveszíteném azt a versenyt. Csak így mondom el: Verselemzés: az üzenet ma is időszerű. A németek – ne diszkrimináljunk, ne legyünk a németajkúakkal gonoszok, hiszen milyen kedvesen barátkozának ők a magyarral már I. Ferdinand von Habsburg óta, annyira szerette nemzetünket hogy 1526-ban elvállalta hogy eligazgatja országunkat néhány évtizedig! Tehát ne legyünk gonoszok a németekkel, ne állítsuk csakis azt hogy a német gazdasági gépezet akarja eltiporni a miénket (és a kisebb, ”szegényebb”) európai országokét.

Amint a nagy halak megeszik a kicsiket, úgy az óriás pénz-szörnyetegek is felzabálják a pici magánvállalkozásokat. Minket felzabál az amerikai, a francia, a német hal, őket majd felzabálja az indiai és kínai. Amikor az erdélyi Kolozsvárra (éppen mellé, Zsuk nevű faluba) költöztette a Nokia az egyik nagy gyárát a németektől, fel voltak veszve a germánok, nem kicsit, nagyon! Egy szakszervezeti vezetőt láttam a youtube-on, érvelt a németországi gyár Romániába költöztetése ellen, sorolta, szinte idézem:

-”úgy dolgozik-e a román mint a német? Das denke ich nicht!”

-”ugyanolyan minőséget képes előállítani? Das denke ich nicht!”

Én amikor megláttam a videót csak magamban válaszoltam a szakszervezeti emberkének: ”Létezik Németországban élő török aki 300 euró havi nettó fizetésért fogja összerakni a nokia telefonokat? DAS DENKE ICH NICHT!”

Azóta a NOKIA gyárat tovább költöztették, keletebbre, ott még kevesebbet kell fizetni a munkáért. Akkor régen megtérítettek minket a németek. Most pedig gyarmatosítanak. A BOSCH egyik gyárát költöztetik Kolozsvárra – olcsóbban dolgoznak ezek az erdélyi népek mint a német. Szinte ”úgy” fizetnek a román állampolgárnak ahogyan csak akarnak, hiszen ha Pistának, Ionelnek valami nem tetszik, sok más jelentkező van a helyükre akik befogják a szájukat (jobban mint Pista vagy Ionel), s éppúgy dolgoznak a kevés pénzért mint az említett két delikvens, akiket azért raktak ki a cégtől mert fizetésemelést kértek...

Magyarországon is van néhány szép nagy (nyugati érdekeltségű) cég, kolonizálnak, forgatják gazdaságunkban a pénzt. Forgatják ki maguknak a mi pénzünket. Ha elkészítünk egy statisztikai elemzést: mennyi pénz áramlik nyugatról ide, s innen mennyi nyugatra? A bibliai Jóbot követve fogunk zsákba öltözködni, porba ülni, és sajnálni magunkat, sírva és gyászolva!!!

És hogyan fizetnek ezek a gyarmatosítók, hogyan bánnak az alkalmazottakkal? Sok szakmunkás állítja hogy nem jól. A németállampolgár törökökkel nem mernek úgy bánni a magáncégek vezetői Deutschlandban, nem engedi meg nekik a német törvénykezés.

A számítógépgyártó (appel, Microsoft, elsorolni se lennék képes, nem tudom minden cégnek a nevét, s azt sem hogy pontosan hol fosztogatja ki az egyszerű proletárokat), a sok nyugati kütyü-készítő óriásvállalat, és ruhagyár, játékmackó-gyár, lábbeli gyár Kínában, Indonéziában dolgoztatja a gyerekeket. Hogy nekem, meg neked, kedves európer atyámfia, felebarátom az Úrban – legyen Converse cipőd!!!converse.jpg

Őrült majmok, felcsináltuk a bolygónkat technológiailag: odáig fejlődtünk hogy holnap már készen van a quantum-számítógép, közben kényszeredetten nézzük az utolsó-generációs fejlesztésű műholdainkon hogy Észak-Koreában munkatáborokban kínozzák halálra az embereket! Iparosítottunk, fejlesztettünk, döbbenetesen magas-szintű a tudományunk, a luxusautóinknak beépített robotpilótája van, haza tudja hozni magát a városon keresztül; szabad a piacunk, éljen a kapitalizmus!!!freeworld.jpg

Szerte a világban olyan szegénységben élnek, hogy halnak meg éhen – sok esetben nem azért mert nem hajlandóak dolgozni, hanem mert nincs aki munkát adjon nekik, s eledelt. Őrült majomtársaim, ezt megcsináltuk, úgy elkúrtuk a bolygót hogy az univerzum minden intelligens lénye rajtunk röhög! Imádkozzunk együtt a nyugatabbra élő testvéreinkkel. Deutsche Brüder, lasst uns zusammen beten! Pastor Johannes, dein Reich komme!

Szólj hozzá!

...az a baj a világgal...

2013.07.13. 09:47 Dharmamestertanitvanya

that this is the FUCKED UP PLANET!

Eddie Griffin mondta egy stand up comedyben, majdnem pontosan így: Aliens exist. They don’t come here because bad news travel fast. We known throughout the universe as the fucked up planet! (Idegenek léteznek. Azért nem jönnek ide mert a rossz hír sebesen terjed. Úgy ismernek minket az univerzumban mint ”az elkúrt bolygó”!)

Wass Albert, ”Az út I.” című rövid története (a Rézkígyó nevű kis kötetében jelent meg) az iskolákban miért nem kötelező olvasmány? Szépen lefesti meseszerűen hogy létezik gazdagok utcája és szegények utcája, a szegényeknél azért dolgoznak gyűlölködve és szenvedve hogy a gazdagok utcájába költözhessenek végre át, mindenki a gazdagoknak dolgozik, s mind azért hogy hozzájuk csatlakozhasson; meseszerű az előadás azonban az elemei kísértetiesen valósak mind.

Az elkúrt bolygón mindenki aki gazdagságban él, rendben levőnek tartja úgy a világot hogy mások szegénységben élnek. Aki keres (ezek itt csak példák, nem veszik figyelembe a nemzeti bank által megadott arany és valutaárfolyamot!) havi 200 aranyat könnyű munkával, az tökéletesen rendjén valónak találja a világot úgy hogy minden más kollégája 80 aranyat kap nehéz munka végzéséért. Akinek van egy mikrovállalkozása melyben ő a mikromenedzser és tulajdonos, jól eléldegélve egy havi 500 arany értékű tiszta haszonnal, az köpni fog minden fárasztó munkát végző, 50 arannyal fizetett szakmunkásra, hát még ha ezek fel merik emelni szavukat az igazságtalanságok ellen!

Nem az a baj hogy pididi ilyen drága autót vesz meg a gyermekének születésnapjára, a baj az hogy a gyerek nem tudja hogy a tizedik unokatestvére (otthon Afrikában) éppen haldoklik meg éhen.pididi.jpg Az a baj a világgal hogy mindenki akinek bőven van mit enni, rendjén valónak tartja azt hogy létezik máshol a világban szegénység és nyomorúság. Szép a világ, derűs a világ, csodákkal teli és nincs hiba benne – mindaddig amíg te vezeted a maseratit, a többiek pedig a skodát. Afrikában rengeteg a probléma, rengeteg az AK47-essel szaladgáló, tömeggyilkos bűnöző, s még több a fegyvertelen, jelentéktelennek tekintett, lesoványodott szegény emberke, ezeknek a nyomorban tengődőknek ki fogja azt mondani hogy ”dolgozz nigger, neked is lesz!!”, az előbbiekben emlegetett Európában élő mikromenedzser vagy a nemzetközi humanitárius projekt keretében a kenyai pusztán kutat ásó szakmunkás? Én tudom a választ! Jól élő mikromenedzserünk fog így prédikálni: "dolgozzon a nigger, lesz mit egyen!!" Sok afrikai szegény azzal van elfoglalva hogy mit igyon, az hogy mit fog enni az egy mellékes probléma!

Mi a baj a Földünkkel? Fel lehet kutatni itt-ott az interneten: az anyaországból elmenekült különböző magyarok közösségeit. Azok ellen a magyarok ellen akik Argentínából, Uruguayból, Brazíliából, Spanyolországból sírnak hogy messzire kellett szakadni az anyaországtól – azok ellen egyetlen elmarasztaló szavam sincs. Akik viszont Svédországból, Norvégiából, Kanadából vágynak haza, azok szálljanak magukba! A lelkükben értelmi fogyatékos kisördögöt fognak találni (butát, lükét, sötétet). Legyen világos amit beszélek: az előbb említett három föld még az olyan országokban is mennyei birodalomnak számít mint Németország, Franciaország, USA... A mai magyarországi helyzethez képest ezek a ”szerencsétlen elmenekült” honfitársaink egy utópikus csodavilágban élnek, mégis azon sírnak hogy Nagymagyarország szétdarabolásának ők a vesztesei? Nekik rossz, ők tengődnek? A torontói magyar református közösség így hirdeti a magyar állampolgárság megszerzésére a lehetőséget:

allampolgarsag magyaroknak.jpg

Hány becsületesen dolgozó magyarul beszélőről hallottátok még hogy kiutasították Kanadából? Hazánkból oda menekültstatusba kiutazó cigányokat szoktak kiutasítani, azt mondják rájuk, magyarok. Nem is feltételezem a két nyelvet (francia, angol) beszélő kanadaiakról hogy felfogják, az állampolgárság az nem egyenlő a nemzetiséggel. Hazaküldik a sok bűnöző cigányt, s elmondják a világnak, ”...ilyen naplopó lusta gazemberek ezek a magyarok!” Jó hírem van, anyaországtól messzire – Svédországba, Norvégiába, Kanadába – szakadt magyarok! Alapítványt tervezek létrehozni mely mindenikőtöket hazaszállítja! Ne szenvedjetek ott kint a messzeségben tovább! Hazaszállítanám az összeset, hiszen vérzik a szívem értük! Hogyan is képesek megélni svéd, norvég, kanadai gazdasági helyzettel, egészségügyi ellátással??? Az a kényszerképzetem hogy akiket hazahozatnék az alapítványommal, nem sokáig maradnának a hazában, szépen kitörölnék a seggüket a szent magyar állampolgárságukkal s visszamenekülnének abba a mennyországba ahonnan hazatoloncolták őket. Aki gazdag országba nem napot lopni, nem bűnözni megy ki, azt tényleg olyan nagyon szokták bántani? A kanadai magyar református közösség tagjai a vesztesek?

Azért nagyon nyomorék ez a bolygó mert az egyesült nemzetközi közösség (legyen annak a közösségnek bármi a neve: UN, NATO, EU, WTO etc.) mindig abba a törpepincsibe harap amelyik a tömörülés nagykutyáit a legjobban bosszantja, ha a Magyartacskó a nagyokra vicsorog, ha a Perzsaagár ugatni mer, azonnal mindenféle kereskedelmi tilalmakkal sújthatják. (Emlékezzünk a Szaddám Husszein idomította iraki ebre, nem adhatta el a kitermelt kőolajat ahogyan akarta, embargók voltak kiosztva rá.) Vessetek ki megszorításokat, figyelmeztető büntetéseket a kínai, indiai mega-dogokra (megérdemelnék, a termelésre, kereskedelemre vonatkozó nemzetközi szabályokat megszámlálhatatlanul sokszor hágják át)! Az amerikai nagykutya már régóta nem tud a kínai, az indiai kutyába harapni, túlnőttek rajta. Azért ez az elkúrt bolygó mert itt a törvényt nem az igazságossághoz mérik, ezen a bolygón a törvényt a nagy kutyák teszik mindig – a kiskutyáknak.

Assange.jpg

A képen látható férfit - úgy tudtam hogy - pedofíliával gyanúsítják, a hírek szerint nemi erőszak elkövetésével. Mint minden jó keresztény, én is elítélem a nemi erőszakoskodást (és legalább annyira a pedofíliát). Ha azonban ez az újságíró ezekben a bűnökben ártatlan: akkor miért bántják? Azért mert a mega-dogok kutyatáljába köpött, nem Észak-korea, nem Irán vályújába!

(A KÉPEKET MEGINT CSAK ÚGY LOPTAM, HA A TULAJDONOSOK VISSZAKÖVETELIK ŐKET, AZONNAL TÖRLÖM)

Dominique Strauss-Kahn is visszalépett a közéleti személyiségeskedéstől, 2011-ben azzal gyanúsították meg hogy szexuálisan erőszakoskodott volna egy bizonyos szállodai szobalánnyal. Utólag bebizonyosodott hogy az állítólagos áldozat korábban többször vezette félre a rendőrséget, az ügyész kérésére a Kahn ellen hozott vádakat ejtették, őt hagyták szabadon távozni. Senki ne erőszakoljon meg nőket (vagy férfiakat)! Nem állítok semmit, kérdezek. Nem gyanús egy kicsit ez az eset? Nem emlékeztet egy kicsit összeesküvésre? Nem lehet hogy szépen megszervezték az ügyet, pontosan azért hogy Kahn végülis lemondjon az IMF-ben betöltött vezetői tisztjéről? Nem vagyok ellensége az igazságosságnak. A koncepciós pereknek vagyok ellensége!

Az a katasztrófa a világgal hogy amikor elindult útjára az ”arab tavasz”, s látánk hogy például Szíriában hogyan irtják egymást az ellenséges erők, mit csináltak az Európa-parlamentben? Összeültek, ettek egy kis sajtos ropogóst, ittak rá egy kis ásványvizet, a megbeszélések szüneteiben kávét – fizetik mindezt az EU tagállamainak adófizető polgárai... A gyűléseken meg Nobel-békedíjat érdemlő kijelentéseket tesznek tündöklő elméjű képviselőink, ilyeneket: ”a szíriai rendvédelmi erők által elkövetett erőszakos cselekményeket független, átlátható és hatékony módon ki kell vizsgálni, a felelősöket felelősségre kell vonni...”

http://www.europarl.europa.eu/news/hu/headlines/content/20110908FCS26135/9/html/A-sz%C3%ADriai-eln%C3%B6k-t%C3%A1voz%C3%A1s%C3%A1t-%C3%A9s-a-demokratikus-L%C3%ADbia-megteremt%C3%A9s%C3%A9t-s%C3%BCrgeti-az-EP

Egy épelméjű öt éves gyereknek is van ennyi esze hogy ilyen kijelentéseket tegyen. Lehet több esze is van mint amennyi egy átlagos EP képviselőnek? Én is az EP-ben akarok dolgozni, képet viselni én is tudok, s több tízezer eurós fizetésemet bizony én is tudnám hogy mire költsem!

Szólj hozzá!

Mi a baj a világgal?

2013.07.04. 20:21 Dharmamestertanitvanya

A blögölős írásaim miért nyúlfarknyi és kutyafarknyi hosszúságúak – és nem hosszú fejtegetések? Mert az élet egyszerű, tökéletesen egyszerű. Végtelenül egyszerű. Az őrült majom bonyolítja el. Csakis az őrült majom; minden más lény a bolygón kezdetlegesebb, kevésbé fejlett idegrendszerrel rendelkezik, így hát ők nem filozófálnak, nem tudálékoskodnak, nem háborúznak, nem aggódnak, nem ijesztgetik egymást vallásos tanokkal. Bezzeg a szőrtelen őrült majom! Saját hitének mennyországát kínálja fel mindenkinek, aki pedig ezt követni nem akarja, annak a pokol tüzét! Azért írok, s igyekszem mindig: egyszerűen írni. Mert a létezés, fizika, biológia, erkölcs törvényei egyszerűek. Miért szidom a világot? Mert őrült majommal van tele, azért! Nem az Isten teremtette őket ide. Itt élnek (őskorral foglalkozó történészek szerint) 160 000 éve, mi vagyunk a leszármazottaik, ha a valóságos egyedüli Isten teremtményei lennénk, nem lennénk ilyen borzalmas állatok! Azért egyszerűek az írásaim mert nem értek egyet az elismert szerzők tengernyi szófosásával. Csak néhány ezekből a hatalmas elméjű gondolkodókból: Oso, Khalíl Gibrán, Rhonda Byrne. Oldalakon, könyveken át képesek fosni a szót, valamiről amit értéknek képzelnek. Valami szellemi lényegről melyet csak alig képesek megragadni. A jó és a rossz minden törvényét össze lehet ennyiben foglalni: AD ASTRA PER ASPERA (a csillagok felé keserűségeken át). Legrövidebb értelme: énteőmitiők haladjunk mindig a jó felé, még akkor is hogyha nehéz, vagy ha nem lehet. Az őrült majom vásárolja az említett őrült majmok förmedvényeit. Csoda-e ha a világ teremtője ezt látva a nevetéstől gurul, és hagyja hogy a bolygó őrült majmai úgy pusztítsák el egymást ahogyan csak kedvük tartja? Ezért rövidek bölcs publikációim, nem a szót akarom fosni. Csak mondani valami keveset, ami nem mellébeszélés hanem lényeg. Ez volt a mentegetőzésem. Következzék emberi nagyságunknak méltatása.

”The only necessary thing for triumph of evil is for good men to do nothing” (Az egyedüli szükséges dolog a gonosz győzelméhez: hogy a jó emberek semmit se tegyenek)

Edmund Burke

Mi fogja a világot elpusztítani? AZ ŐRÜLT MAJOM! (Szentgyörgyi Albert tudósunk nevezte így az ember[isége]t, volt-e igaza?)

Néhány évszázaddal (kettővel!) ezelőtt importálták amerikai hajósok a feketebőrűeket Afrikából az újvilág gyapot- és cukornádültetvényeire, niggereknek nevezték ezt az olcsó munkaerőt, gazdától függött hogy a rabszolgának hogyan ment a sora. Tréfás hogy éppen a szentnek tartott CONSTITUTION országába hordták a ”feketemunkásokat”, úgy kezdődik ez alkotmány hogy ”Minden ember szabadnak és egyenlőnek születik...” Tréfás? A niggerek nem nevettek. A gyarmatosító őrült majom kifosztotta ahogyan csak tehette Afrikát, vásárolták fel a mahagónit a feketéktől s kifizették őket pénz helyett pálinkával. Most a gyémántot hordják el onnan. A fehérbőrű majmok a külföldi felvásárlók, a feketebőrű szegénységben élő majmok pedig még szerencsétlenebb fekete majmok fölött hatalmaskodnak, hogy ezek a szerencsétlenek a kitermelt gyémántból ne tudjanak, ne akarjanak, ne merjenek ellopni egyetlen apró kövecskét sem. Így pusztítja el a világot a majom, és egyéb csillogó ötletekkel.

Az egyik oldalon a majom kiszámolja hogy Afrikában a tömegek éhezését meg lehetne oldani potom néhány milliárd dollárból. Nem a meghatározott összeg a helytelen, a gondolatmenet az. Ha mindenki egyszerre nyer a lottón mi történik? A nyereményt szét kell osztani a nyertesek között, mindenkinek jut majd egy-egy dollár, senkinek nincs valós haszna a szétosztásból. Fejtegetve tovább: ha a világ nábobjait mind lefejezzük s a vagyonukat szétosztjuk a szegények között, azzal a problémát megoldani nem fogjuk, ha megetetjük a gazdagoktól elkobzott pénzen a szegényeket, akkor csak néhány hónapra oldottuk meg a nyomorúságban élők gondjait! Az őrült majmok ezt nem fogják fel, ők csak szétosztanák a milliárdosok pénzét mindenhova – szerintük az megoldás.

Sok érdektelen majom ”lerombolja” az afrikai törzsek életét. Mert fegyvert ad el nekik. Meglehetősen szomorú hogy segíteni sem kell a fekete majmoknak, fegyvert sem kell eladni nekik, hiszen kiirtják ők egymást akár bozótvágókésekkel is, mivelhogy olyan nyomorult helyzetben vannak hogy egymást bunkósbottal verik a vízforrások tulajdonjogáért, miután pedig a törzsük tagjai ittak, tovább püfölik az ellenséges törzset, mert az is eldöntendő hogy kinek az állatai igyanak először.

Az a baj a világgal hogy az őrült majom így osztja az igazságot.

igazsagossag.jpg

Karba tett kézzel nézzük hogy Szíriában 2011 óta (s már jóval azelőtt is) micsoda teljesítménnyel ölik, kínozzák, pusztítják egymást! Jól mondja E.B., győz a gonosz mert a jó emberek semmit sem tesznek. Álomvilágban él az őrült majom melyből ébredni kellene! Álomvilágban élt akkor is amikor a dicső kommunizmust szétterjesztette a világban. Azt álmodta, a kommunizmus az hasznos. Elvben ugyanis (csak ELVBEN) a legtökéletesebb, a munkásember aki verejtékesen dolgozik hogy megélhessen, végre kereshesse meg a kenyerét! Ez jó gondolat. Azonban aki a kommunizmusban hatalomra jutott, az nem a lélek, nem az erkölcs, nem a megértés szabályai szerint cselekedett, az diktátorrá vált. Miért? Azért mert ő is egy őrült majomnak volt a gyermeke, nem volt aki embert faragjon belőle. Az őrült majom azt hiszi hogy ébren van, holott alszik. Nem kizárólag a kommunizmus volt szörnyű, a kapitalista majom is őrült. A ”Good night and good luck” című film éppen egy ilyen hülyeségéről szól a USA-t benépesítő majomtársadalomnak, komoly boszorkányüldözések folytak a hidegháború alatt mindenféle kommunistagyanús amerikai állampolgárok ellen, eléggé ártatlan egyedek ellen, hiszen melyik ott élő kívánt volna kommunizmust oda? A kapitalista majom további őrültségeiről: a tökéletesnek képzelt kapitalista álomvilágában a majom nem veszi észre azt hogy a teljesen kötetlen szabadverseny, a szabályozásmentes piac oda vezet hogy néhány ügyesebb (gátlástalanabb), életrevalóbb (élelmesebb) majom cége az egekig nő majd, mialatt az összes más céget eltapossa a földbe; ő gazdagodik szinte megállíthatatlanul miközben mindenkit eltipor. Akiket pedig egészen eltipornak, elszegényednek, miközben a nagy cégek nem győzik felhalmozni a pénzt, azokból teremtődik olyan szegény réteg akiknek nincs megélhetésük. Elrontja ez a világot?

Mi a baj a világgal? Hogy az emberek teljesen felcserélik a fontos dolgokat a nem fontos dolgokkal. Mindenik 2 éves gyerek kütyüzik: okos telefonnal, ipoddal, tablettel (lapos, érintőképernyős gépecskével), egy átlagos harminc éves ember átlagos hatvan éves apja nem tudja hogy mik ezek az eszközök, s a jóléti társadalmak őrültmajom-gyermekei már akkor ezekkel játszanak, képeket töltögetnek segítségükkel az internetre fel meg le, mikor még annyi agykapacitásuk sincs hogy kitöröljék a saját seggüket. Ez a http://index.hu/tech/2013/04/22/gyerekek_es_az_internet/ cikk (s még vajon hány??) így nyilatkozik a jelenségről: ”A folyamat megállíthatatlan, de kellő odafigyeléssel hasznos lehet.” Úúúh, hát... hát nem mondod komolyan, hááát, tényleeeg!? Ha ilyen gondolkodásotok van, ilyen következtetések vontok le, ilyen kijelentéseket tesztek, akkor fogjatok kezet Stirlitzzel! Stirlitz a tréfa szerint a barátnőjével az utcán sétálgatott; egyszerre lövés hangja dördült, a barátnő a vérző mellkasához kapott s holtan rogyott össze. Stirlitz az ösztöneire hallgatva azonnal gyanút fogott! Egyszerű a magyarázat arra hogy ma minden kisgyerek internetezik s mindenféle digitális eszközöket használ! A gyerek éppoly gyorsan tanulja meg a rossz dolgokat is mint a jókat, ha olvasgatni tanítjuk s hasonlókra, azokat fogja gyorsan elsajátítani, ha kisállatokat nyuvasztani, abban lesz ügyeskezű. Miért tanulnak meg nagyon gyorsan ”dolgozni” az új szerkentyűkön? Mert az egész látásra-látványra megy ki, képeket-videókat néznek a gépeken leghamarabb. Nem vitatott tény hogy az ember (a legtöbb emlős állattal egyetemben) a szemével szedi össze a világról az információit, úgy 80%-át a teljes adatoknak. [Melyikük az elveszettebb a világban, a halló vak, vagy a látó süket?] A gyerekeket (ha a nevelőnek lehetősége van rá) úgy kellene tanítani hogy az iskolapadok koptatásának végeztével olyan tudása legyen hogy a Cambridge University vezetősége sírva könyörögjön neki hogy hozzájuk szegődjön el diáknak. A gyerekek – mert hagyják őket – inkább tableteznek, notepadeznek, lehet sorolni a gépecskék okosabbnál okosabb neveit!

Az a baj a világgal hogy az emberek felcserélik a fontos dolgokat a nem fontos dolgokkal. Meg sem tudják különböztetni őket. Süllyedő hajóban a kicsi lyukakat betömögetik, mialatt a sokkalta nagyobb lékeken zúdul be a víz! Így mentjük az úniót!

Fontosnak tartjuk a szemétgyűjtögetést a természetben, a szemétlerakókban a hulladék alapanyagai szerinti szétválogatásokat. Ha a szemételszállítás úgy lenne megszervezve hogy eleve szelektíven gyűjtse az ember otthon, úgy tehesse be a nagy gyűjtőkukákba a házi szemetét – akkor ez meg lenne oldva, nem kellene a kormány ilyen-olyan szemétfeldolgozásról szavazgasson, nem kellene infrastruktúrát létrehoznia mindenféle gyűjtésre, válogatásra, környezetvédelemre; másszóval, kézzelfogható példával: az óvónénik nem kellene soha, egyetlen napra sem szemétgyűjtésre vezényeljék ki a kisgyerekeket fekete műanyagzsákokkal, ha a sok agyhalott nyomorultlelkű paraszt kiránduláskor nem vetné szerte-szét az erdőn-mezőn az üres sörösdobozt, műanyagzacskót, leszakadt talpú szandált! Európa hol kezdődik? Utaztunk Ausztria felől keletre (2013), érkeztünk az E60 úton Románia felé, s né mit látok a határátkelő előtt 2-4 km-re! Zöld marslakószerű emberkék közmunkás nagy csapata (fényvisszaverő kabátkákban) szedi az úttest két oldalán a termőföldről a műanyagpalackokat (úgy el volt velük borítva a mező mintha termesztették volna őket), ismét mondom: magyar területen, a román határtól úgy 2-4 km-re! Európa Magyarországon kezdődik, a magyar-román határon. Ha eljön valaki nyugatabbról, francia, német, holland, etc. meglátja, albánoknak nevezi Románia lakóit. Meglepő? Magyarországtól nyugatabbra már eléggé civilizáltak az emberek ahhoz hogy nem szemetelnek, Európa a magyarnál kezdődik.

Fontos az embernek a törvényhozás, a véleménynyilvánítás a szemétlerakó helyeken történő szemétválogatásról, nem annyira fontos a szemét már otthoni szelektív gyűjtése.

Az USAban néhány vadkeresztény pap lelövi az abortuszokat végző orvosokat (ez így túl nagy általánosítás de volt ilyen példa). Fontos hogy a vadkeresztény tömörülés a kórházak előtt ugráljon hogy sok-sok szegény sorsú fiatal terhes lány szülje meg a babáját! Az nem fontos hogy az iskolákban rendesen, RENDESEN elmagyarázzák a gyermekeiknek hogy csakis felelőssen szexeljenek? Az nem fontos hogy az iskolás fiúk-lányok tudtára adják hogy a gumióvszer helyes használatát követően senki (szinte senki) nem ment még abortuszklinikára? Az iskolában a felvilágosítás az nem prűd ijesztegetésből kell álljon. ”Ne merj paráználkodni, mert mit szól az Úr!?” – ez nem fog egy fiatalt sem megállítani. Fontosabb a vallásos ijesztegetés mint az, hogy megtanítsuk őket arra hogy HA MINDENKI csakis felelősen szexel, akkor nem lesz több orvosi indok nélküli abortusz. Amennyiben valaki alapítványt akar létrehozni a nemkívánt terhességbe esett lányok segítésére (például hogy a gyereket megszüljék és örökbefogadó szülőknek adják), a politikusoknak ezerszer fontosabb és súlyosabb a törvényes keret, az alapítvány jogi háttere, mint az alapítvány jó működtetése.

Az emberek nem tudják megkülönböztetni a fontos dolgokat a nem fontos dolgoktól. Úgy tudjuk hogy a hindu vallás egyik ágához tartozó Gandhit azért gyilkolta meg a szintén hindu vallású Godse politikus mert attól félt hogy az erőszakmentesség tanait elfogadó hindukat az iszlám vallású indiaiak eltiporják majd. Ha ez nem elég majomőrültségnek: Godset egy bűntársával halálra ítélték és felakasztották, annak ellenére hogy Jawaharlal Nehru a miniszterelnök Ghandi fiaival együtt kérte, az összeesküvőket ne ítéljék halálra, az ugyanis nem lenne méltó az erőszakmentességet hirdető áldozat emlékéhez. Nem kell a bolygóra sátán aki a háttérben működve mindent megront s pusztulásba sodorja az őrült majmot, megy az őrült majom a pusztulásba maga! Yitzhak Rabint, Izrael azon miniszterelnökét aki talán a legtöbbet tette az izraeli-palesztin megbékélésért, nem egy iszlám vallású arab lőtte le, hanem egy ortodox zsidó, úgy gondolta hogy túl sokat enged meg a békés miniszterelnök a kutya muszlimoknak!

Miért van az rendben hogy... a süllyedő hajóban a kicsi lyukakat tömik csak be? A nagy lyukak betömése mind a problémáinkat oldaná meg. Az őrült majomnak fontosabb az hogy gyűléseket hívjon össze és problémákat vitasson meg az EU parlamentben. A gazdagabb országok így mentik az úniójukat, mely únióban a gazdagok által foganatosított törvények megengedte kiskapuk miatt (mint eddig is a világtörténelemben) a tehetős nagy cégek (multik s társaik) kegyetlenül kifosztják a közösség kisebb, szegényebb országait.

unio.jpg

A képeket loptam. Innen-onnan. Te meg ébredj, őrült majom!

Szólj hozzá!

Összeesküvéselméletek kedvelői, fanatikus keresztények, figyelmezzetek!

2013.06.13. 10:52 Dharmamestertanitvanya

http://worldtruth.tv/all-americans-will-receive-a-microchip-implant-in-2013-per-obamacare/

“És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.” Biblia, Jelenések könyve

Nagyon fontos kijelentést teszek bölcs gondolataim elejére: azok az ősi fránya próféták akik oly sok katasztrófát és apokalipszist jövendöltek nekünk jövőbe-tekintéseikkor

I.vagy ők sem értették azt amit láttak

II. vagy szándékosan is beszéltek mellé

I.esetben hiába látták víziójukban a tankokat és repülőgépeket mert nem tudták elmondani hogy mi az

II.esetben hogy próféciájuk mindenképpen helyesnek bizonyuljon, homályosan és érthetetlenül írtak a vízióról

Nem tudom hogy a Jelenések könyvének szerzője mire gondolt amikor leírta hogy a fenevad száma az 666. Nem veszem komolyan azokat a mélyenhívő keresztényeket akik minden utcasarkon Bibliával a kezükben figyelmeztetik a népet: ”Azért vannak jégesők, mert elfordultatok az Úrtól! Az utolsó időket éljük, gonosz emberiség!” Viszont állítom hogy a Jelenések könyvének néhány előrejelzése kísértetiesen emlékeztet a mai világhelyzetre! Gondolkozzunk most allegórikusan, metaforikus képekben, játsszuk azt hogy a próféciában szereplő fenevad az nem egy személy hanem a bankrendszer. Nem kell hozzá különösebb látással megáldott sámánnak lenni hogy észrevegyük: senki nem tud adni és venni, csakis az aki magánál hordja a bankrendszer ”jegyét”, azaz bankszámlával, bankkártyával rendelkezik [tudatában vagyok annak hogy gáncsolható ez az idea mert készpénzzel is lehet adni-venni, a szempontom mégis elgondolkodtató!], gazdag ember gazdag országban bankkártyával ad-vesz kőolajat, földet, magánrepülőt, szegény ember szegény országban aprópénzen tejet vesz meg kevés lisztet s ezeket is csak nehezen.

Beszélik hogy rövidesen bevezetik az USA-ban az egészségbiztosítás részeként a bőr alá ültetett microchipet, a következő indoklással: nem lesz szükség papírmunkára mert minden kórelőzményt, kezeléstörténetet a páciens majd a kezébe ültetett chipben visel; ÉS senki nem lesz képes fedezni magát valaki mástól lopott egészségbiztosítással. Az ilyen chipben viselt biztosítási szám sokaknak (a hülyéknek, és nyomorult hülye kreténnel van a bolygó tele) most csak egy hasznos apróságnak tűnhet, de mi lesz akkor amikor minden személyi adatot ezen akarnak majd rögzíteni? Személyazonossági információt, lakcímet, bankszámlát... akkor a személyből nem a marhacsorda egy példányát csinálták a hatóságok?

Nincsen ördög amely az életet rosszá teszi, az emberi elképzelhetetlen mértékű idiotizmus az ami a bolygót elpusztítja!!! Ki egyezne bele ilyen chip viselésébe? Az USA társadalma dolgozó-kenyérkereső lakosságának nagy hányada! A miértje: ”Az én egészségügyi biztosításomon aztán soha senki más ne élősködhessen!” ”Az én biztosításomat ne lopkodják csalók!” Az ember, a bolygó legförtelmesebb majma olyan vak hogy nem az orráig nem képes ellátni, a fejéből is alig! A saját talpa alatt található egyetlen négyzetméteren lát s csak ebben képes gondolkodni; ami ezen túl van azt nem érti. Egyszerű magyarázat, legkézenfekvőbb értelmezés: atombombát gyárt minden nagyhatalom, bárkire dobogatják majd, a robbanás után rajtunk maradó radioaktív szemét a teljes bolygónkat pusztítja – nem csak azokat akiket az ellenségeinknek tekintünk! Így kell vaknak lenni, a saját egyetlen négyzetméter kicsi birtokunkkal (egyébbel semmivel) gondolni!!!

Politikusok (ti ártatlan, büntetlen előéletű, öltönyös gazemberek), ti felfogjátok azt hogy amikor az újszülöttek kezébe mind a microchipet adnátok mint billogot a tehénfarba: akkor a saját unokáitoktól fogjátok teljesen elvenni a személyes szabadságot??? Mert a politikus az már nem egy tíz-húsz éves fiatalember, az többnyire egy 50+ életkorú, vagy 70 és a halál között levő tata, ő megszavazza majd a microchipes egészségügybiztosítást mindenkinek; ezek a taták majd mind meghalnak a biológia törvényeinek értelmében s a világot melyet lakhatatlanná, totálissá, diktatorikussá, GeorgeOrwellivé tettek, azt itthagyják a saját unokáiknak, akik megbélyegzett marhák lesznek kivétel nélkül, a műhold minden egyes chippel ellátott marhát lát majd (minden olyan marhát aki a pincéjéből ki meri dugni bús pofáját)! Ez a jövő sötétebb árnyalata. Nézzük meg az alig világosabbat is: a fészbukra az emberek ingyen-grátisz teszik fel magukat egész pereputtyukkal együtt, s az okostelefonoknak olyan beépített opciójuk van mely a telefon használóját akárhol beméri a bolygón. Példa: a telefon a toronnyal kommunikál s mindjárt jelzi a telefonhoz legközelebb eső tíz pizzázót. Mi ez a telefonozó részéről ha nem könyörgés a titkosszolgálatok felé: ”Ide, a hátamba kérem a rakétát!” Az emberek eladják-feladják a személyes szabadságukat, magánszférájukat – a FÉSZBUKÉRT??? Világuralomra törekszik, második internet akar lenni a fészbuk, mi másért készít minden felhasználójának [!!!kérés nélkül!!!] e-mailcímet? Zuckerberg gonosz lenni nem akar; de nem fogja átadni a felhasználók minden adatát a titkosügynököknek mielőtt azok szegecses szorítókba fogják a tökeit? De, át fogja adni a felhasználók minden adatát mielőtt szegecses szorítókba fogják a tökeit!

Nincs egy fősátán aki mindenkit be akar ma chipezni. Ellenben amikor már mindenki chipet hord, támad majd egy-két világuralomra törő amerikai / orosz / kínai / zsidó bankár aki jó ötletnek fogja tartani hogy a megjelölt marhákat éppen úgy terelgesse ahogyan csak kedve tartja. Nincs ördög, ha a kegyes lelkeket boldogítja, higgyenek benne. Nem lesznek a bolygónkon hétszarvú oroszlánok. Szó nincs egy igazi fenevadról s annak bélyegéről. Arról viszont van szó hogy azok akik a világ összes vagyonának kilencvenvalamennyi százalékát birtokolják, X összeget, ahol X ≈ 95% (bankárok, kőolajipari mágnások), jónak látják majd úgy furulyálni a microchipet viselő bégető birkáknak ahogyan nekik jól esik, aki követi a muzsikaszót fejlehajtva, azt majd csak megfejik és megnyírják; a többieket, akik engedetlenkednek, viszik a vágóhídra. Ma csak szögletesfejű, kapzsiság által elvakított lelki nyomorékok vannak akik megszavaznák a chipet mindenkinek, s tunya lakosság amely ezt hagyja!

Ha felfogjátok hogy a globalizáció ellensége a személyes szabadságnak, ha felfogjátok hogy a társadalom nem hagyhatja hogy minden egyes ember farába azonosító chipet ültessenek – mert akkor évtizedeken belül akár az egész bolygóra kiterjedő diktatúrát lehet létrehozni: ne hagyjátok hogy a politikusok (nem gonoszságból hanem azért mert KAPZSIK és ÉRTELMI FOGYATÉKOS KRETÉNEK) elrontsák az életeteket és a gyermekeitek életét! Az én álláspontom: inkább forduljon elő hogy ellopják a pénztárcámat minthogy London minden utcája be legyen kamerázva!!

Vesszen a globalizáció, éljen a személyes szabadság!

Szólj hozzá!

Miért "HALÁL ORBÁNRA"???

2013.04.19. 07:44 Dharmamestertanitvanya

Miért Magyarországot, miért Orbánt bántják a külföldi újságírók?

Az EUban nincs elég baj? Más országokkal is? A franciákkal amikor utcára vonul a nép és teljesen megbénítja a forgalmat (csak alig néhány közeli évvel ezelőtt)? A francia diákokkal mikor majdnem teljes három hónapon át, majd' minden reggel végigmennek a nagyváros egyik fő villamosvonalán, és nem hagyják a kocsikat rendesen közlekedni mert – mert a diákság most tüntet mivelhogy nekik nem tökéletesen megfelelő az a rendszer melyben vannak! Velük nincs baj?

A Németországot megtöltő törökökkel nincs baj? A fanatikus, minden térre mecsetet követelő törökökkel nincs baj? Az eurovision-ben a török kandidátus vezet, többmillió német szavazott rá... nem gondolják az emberek hogy a többmillió német állampolgár közül néhány sokmillió az török ajkú? Semmi baj a normális iszlám vallású emberekkel. De hogyan van az hogy bőségesen akad Európában probléma s mégis az EP (EurópaParlament) Magyarországot bántja (csak és főleg)...??? Természetesen más országokat is bántanak... Annyira nagyon mint a magyar országot? Ausztria északnyugati részén hallottam először (osztrák állampolgártól) hogy Orbán Viktort sokszor Puszta Putyinnak becézik maguk között, így csúfolkodnak vele merthogy diktatorikus, úgy kormányoz mint az orosz felsővezetőség.

Az oroszok most is kommunisták – csak nem tudnak róla, kriptokommunisták. Ezt nem én találom ki, történészek állítják hogy a buta szellem azóta is kísért az oroszoknál, nem olyan sok évvel ezelőtt mérgezték meg az egyik kémüket, eléggé a világ szeme láttára. Sokan úgy tudják hogy Putyin KGB tiszt volt – akkor régen, fiatal korában.

Szóval Orbánnal baj van! Elfogadom. Nem védem Orbánt. És mi a baj vele? Hogy nem akar behódolni az EU nagyhatalmainak? Olyan sok tévedés és elvonatkoztatás ne essék! A középkorban is voltak nagyhatalmak, most is vannak... az hogy másképpen nézünk rájuk, az hogy nem jönnek ránk a lovagjaikkal: az nem azt jelenti hogy megbocsátották nekünk a magyarok nyilainak záporát! A globalizációs nagy szövetségben, az EUban, az egész világot rákos daganatként pusztító bankszövetségben, és az IMFben kell valahol a hibát keresni.

Olyan pénzeket követelnek kis országoktól, ezek között Magyarországtól: melyekkel ezek az országok már régóta nem tartoznak. Előbbre való az erkölcs és utána következik csak a törvény! A hitelezésnek miféle módja az hogy az óriási hitelminősítők gondolnak egyet-s-mást, hasukra ütve leminősítik országunkat és... nyilatkoznak: ”pfuj-pfuj nem játszom, Magyarország mostmár néhány milliárd forinttal megint magasabb a tartozásod.” A hitel valódi értékét már régen visszafizettük, nem csak mi, sok más ország is. Ki és miért akarja bántani a magyarokat? Amerikában minket támadnak az újságírók (pedig azoknak legtöbbje annyit tud földrajzból hogy Európának a fővárosa: England), német, francia politikusok támadnak minket... ÉBRESZTŐ magyarok, mégis mi folyik nálunk? Milyen sötét diktatorikus rendszerben élünk hogy mindenki minket akar megmenteni? Kis összehasonlítás: a nagy anyamedve, a drága Oroszország politikusai ezerszer rosszabbak a mi Orbánunk álkeménykezűsködésénél (hiszen ki gondolná azt hogy Orbán valóban a saját ura, és nem a rossz paraméterek s nála nagyobb szereplők bábja?) Még egy kis összehasonlítás: a bjeloruszok itt élnek velünk Európa ”közepében”, olyan görény politikusaik vannak hogy lázadoznak az emberek. Őket miért nem óvja az EU, őket miért nem prédikálja meg?

Amikor legutóbb került hatalomra a Fidesz, a youtube-ra kikerült egy videó melyben valamelyik izraeli tévében úgy nyilatkozik egy zsidó férfi: félelemre van bizony ok mert Magyarországon szélsőjobboldali antiszemita hangok kezdenek felerősödni (ez nem pontos idézet volt, hanem utalás). A világ egyik legnagyobb fegyvergyártó országa miért retteg a kis Magyarországtól?

Dehogy védem Orbánt. De gondolkodásra provokálok-izgatok mindenkit! Értse meg a nép hogy nem Orbán rontotta el olyanra a helyzetet amilyen az most. Próbál valamit jól csinálni ő is (a jó dolgok között meg csomó hülyeséget is); miközben kivet hörcsögadót, pocokadót, autórádióadót – mert ebből bevételt remél s a bevételből az ország helyzetének megjobbítását. Nem megy neki. Azért nem megy mert a következőképpen kell egy jólelkű, tisztaerkölcsű emberből erőszak alkalmazása nélkül aljas gazembert csinálni: megtesszük politikusnak. Akkor már mindjárt az országgal s államkincstárral fog foglalkozni s a legkevésbé sem azzal hogy hogyan legyen jóóó az állampolgároknak.

Kiszely István: a magyar pörköltet evett, amikor az európai még köleskását (el lehet olvasni a neten a teljes írásocskát). ”Mi, amikor beérkeztünk Európába, idegenek voltunk és – fogadjuk már el – most is idegenek vagyunk. Minden európai nép indoeurópai: a skandináv, a francia, az angol, az ibériai, az itáliai, a görög, a szláv mind indoeurópai. Mi egy másik világból jöttünk, és ennek a kultúrának minden részét meg tudtuk tartani. Nemrég egy etruszk temetőt dolgoztunk fel Olaszországban, utána az olasz kollégáimmal elmentünk egy pizzériába. Megkérdezi tőlem az olasz kollégám, hogy tudom-e, mi a különbség, az olaszok és a magyarok között? Valami közhelyet mondtam. Azt mondta: „amit ön itt lát, az semmi nem olasz. Mi átvettünk mindent. Átvettük a föníciaiaktól, a görögöktől, az illíréktől, venétektől. Itt semmi nem itáliai. Itt ülünk az asztalnál. Ott a Milánói dóm. A gótikát Franciaországból vettük át. Az asztalon itt a terítő. Az első szövést a kínaiak végezték el. Itt van a paszta, a tészta, ami Itáliának a jellegzetessége. Az első tésztát Telekurgesztánban négyezer éve találták fel. Ott, ahol Önök éltek. És mi van a Pizzában? Van tészta. Mi lepényt ettünk. Önök behozták a kovászt. Van rajta paradicsom. Közép-Amerikából vettük át. Van rajt formaggio, sajt. A szarvasmarhát, a juhot és a kecskét ott háziasították, ahonnan önök származnak. De mi mindent átvettünk, magunkévá tettük és kifejlesztettük. Önök egy sokkal magasabb kultúrából érkeztek, mint amilyen Európa kultúrája, és a történelem folyamán csak vesztettek, csak koptak, csak adtak. Kérem, önök többet adtak a világnak és Európának, mint amennyit kaptak belőle, vagy tőlük.” Olasz kollegám szavaira elgondolkoztam. Jézus Mária! Hát ez az olasz ismeri a magyar őstörténetet. Ismeri azt a csodát, amit mi véghezvittünk?” (idézet vége)

Annyi mindent adott Magyarország az EUnak... és ad most is. Akkor régen a töröktől védtük Európát – ma a mellünket verjük hogy mi állítottuk meg a török terjeszkedést. A török terjeszkedést az állította meg hogy a birodalom kifulladt, szedni kellett a dézsmát lelkiismeretesen a görögtől is, a romántól is... és a magyar területeken túl már nem bírt a török hódítani. Nem állíthatjuk hogy a magyar állította meg a törököt, az viszont elvitathatatlan érdeme a magyarnak hogy HATALMAS SZEREPET játszott a török hódítás megtorpanásában. Hunyadi János bizony szétverte a pofájukat, Tomori Pál is okozott nekik bajt eleget, persze hogy nem elferdíteni próbálom a történelmet, Tomori nem kergette el a törököt de szerepe volt abban hogy a török nem halmozhatott győzelmet győzelemre! Most mit adunk Európának? Eperszedőket a spanyoloknak, kőműveseket, szakmunkásokat a németeknek (nem vagyok benne biztos hogy ezeket úgy fizeti a német mint a saját állampolgárait), adókedvezményességet, vámmentességet, szabad piacot a nyugati kereskedőknek...

Az EU már régen nem arról szól amiről a kezdetekkor! Most arról szól hogy a gazdag országai kifosztják a kisebb-szegényebb országokat, a szabad kereskedelem jegyében a mi piacunkat-iparunkat-kereskedelmünket elpusztítják (ha nem is aktívan, de pusztulni hagyják), és nekünk eladják mindenféle termékeiket. Összegezve: nettóértéket tekintve sokkalta több pénz áramlik tőlünk a gazdag országokba mint onnan felénk! Orbán két öklével veri Brüsszelben az asztalt, gondolnám hogy ilyesmikért: ne akarják elvenni tőlünk a libamájunkat és a cukorgyárainkat (melyek már nem léteznek)... ÉS emiatt akarja őt mindenki össze-vissza pofozni?

Mégegyszer: nem vagyok orbánpárti – de feleljen valaki a kérdésemre! Az EU Heródiásai miért az ő fejét akarják megkapni ezüsttálcán???

Szólj hozzá!

Szüfradzsettek, tapossuk ki Obama belét!

2013.04.15. 15:09 Dharmamestertanitvanya

Akinek nem inge...

akinek pedig inge az gombolja be gyorsan nyakig, nehogy valamelyik undorító férfiállat beláthasson a kerek kebleire!

Obama azt merte mondani hogy ”she is by far the best looking attorney-general in the country...”, mondá ezt Kamala Harrisről. Jött a felhördülés, hogyan merészelt ilyet az elnök? Ez burkolt szexizmus! Idézem: „...jóindulatú szexizmust emberek nagyon sokszor szokták kedvesnek szánt gesztusokként meg udvariasságként meg lovagiasságként dekódolni. ettől még ugyanaz a funkciója, mint az ellenséges szexizmusnak: a nőket a számukra előírt keretek között tartani, és emlékeztetni arra, hogy mi a szerepük, mi a feladatuk.” Aki ezt írja, aki ezzel egyetért az elmúlt már 17 éves, az biztosan állíthatja hogy rend van a fejében??? Ki akarja elnyomni a nőket? És kijelentem: aki elnyomni akarja őket az buta és kicsinyes! Ha ezek az okos feministák és hímsovinyiszták nem lennének, akkor ki töltené meg a netet a hülyeségeivel?  Ismételten bebizonyítja az internet hogy a MILLIÓ GÉPELŐ MAJOM TÉTELE nem igaz!

”Hímsovinyiszta disznyó az aki feleannyira utálja a nőket mint azok egymást.” (Graffitin láttam, lehet hogy korunk ragyogó filozófusától, Paulo Coelhotól származik.) Én nyilatkozatot teszek arról hogy nem vagyok sem feminista, sem antifeminista, nem különböztetem meg az embereket nemük, vallásuk vagy bőrszínük alapján – mert mindenkit egyformán utálok! (Ez sem saját gondolat, úgy loptam valahol.) Nem szeretem azokat akik háttérbe akarják szorítani a nőket; és valóban buta dolog úgy nézni a nőre hogy ő kizárólag a férfiak szexuális kielégítésének eszköze!

A feministák kik ellen harcolnak? Hiába hőzöngenek s hőbörögnek s követelnek egyenlőséget mert nem egyenlő a nő a férfival. Egyik sem jobb mint a másik! Különbözőek! A feministák Mindenféle szempontból ugyanolyan jogokat akarnak amilyenek a férfiaknak vannak? Nesze feminista népség: szabad menni rakodómunkásnak, szabad menni szénbányásznak, kalóznak szomáliai kis motorcsónakokra! Van férfimunka és nőimunka. Melyik nő akar, melyik nő fog elmenni a hajógyárba hegeszteni? Melyik albán-román-magyar-szlovák férfit fogják babysitternek hívni Angliába? Nincs semmi baj azzal hogy van nőimunka és férfimunka. Legyen női űrhajósunk! Persze hogy legyen, miért ne lenne? Mégegyszer kérdem: kik ellen és milyen céllal harcolnak a feministák? Vajon abban a történelmi időben amikor az emberiség matriarchatusban élt, a férfiaknak is volt egy érdekközösségük, a maszkulisták? Akik amiatt elégedetlenkedtek hogy a nők mindig őket küldik bivalyra, disznóra vadászni? Robert Graves énekli meg szépen The Golden Fleece írásában hogy nagyjából hogyan állt át a görög népesség a patriarchatusra... a mai amazonok is levágják a mellüket és családot úgy alapítanak hogy a kislányokat a kifosztott településekről rabolják el? A világban a hímsovinyiszta a feminista ellen harcol. És mégis mi a küzdelem célja??? Szegény európai, MONDOM EURÓPAI nők, szörnyű elnyomásban élnek! Szabadságot nekik! Az hogy Afrikában nagyon sok törzs van melyek generációkon keresztül szörnyű szegénységben éltek az senkit sem zavar és nem is érdekel? (Gondoljátok hogy az angol-francia-portugál-spanyol gyarmatosítók olyan kedvesen bántak az őslakosokkal?) Szabadságot szegény porba tiport európer nőknek! Tudom hogy a muszlimok legtöbbje elég lekezelően bánik az asszonyával, tiltakozom! Nem lenne szabad a nőket felülről kezelni! Tudom hogy sok afrikai országban elterjedt a női körülmetélés. Szörnyű! Fel kellene számolni!! Ezeket a körülmetéléseket sokszor öreg sámánasszonyok végzik. Nem fogadom el tehát hogy a feministákat csakis a férfiak tiporják el! Aki a feleségét otthon veri, az nem antifeminizmusból veri! Alkoholista a férj, vagy gyerekkorában őt is rengeteget verték, vagy rossz körülmények között nőtt fel stb. ki tudja milyen problémák állnak a háttérben? Én is nagy ellensége vagyok az asszonyverésnek; ettől még nem váltam feministává! Feministák, nem tudjátok hogy milyen hülyeségeket találjatok ki jódolgotokban, az a baj!

Láttatok már orangutánt maszturbálni? Mind majomból lettünk. Nem úgy értem hogy a csimpánz addig fejlődött ameddig rájött hogy ”nééé, nahát, én ember vagyok!!!” Úgy értem hogy tervezésileg igenis nagyon hasonlítunk az emberszabásúakra, s mikor szexelnek azt is feltűnően eléggé úgy csinálják mint az ember. A férfiak disznók – ez nem hiba, ez tulajdonság! A nők mérlegelnek, opportunisták – ez sem hiba, ez is tulajdonság! Mind maszturbálunk! Azaz nem mind, a nők 1%-a igen, a többi SOHA! A férfiaknak pedig 110%-a, ők be is vallják. A férfi ha maszturbál akkor jelenetet képzel el a jólkinéző kolléganőjével. A nő ha maszturbál, a KÉJNEDVEKTŐL ILLATOZÓ 1000 PHALLOSZ CSARNOKÁBA képzeli magát. Férfi sokkal inkább képi. Nő sokkal inkább érzéki. Kell ezek miatt a különbségek miatt egymást kárhoztassák??? Egyetlen jó dolgot teremtett az ördög a bolygóra: a pornót. Nem kell nézni. Azonban gondolkodni sem tilos!! Mit akarnak a feministák? Első történet: ősember és ősasszony üldögélnek a barlang előtt, egyszer megszólal a férfi:

‒ Asszony, gyere szexelni!

‒ Nem.

‒ Miért nem?

‒ Nincs kedvem.

Férfi hatalmasat húz a bunkóval az asszony fejébe.

‒ Most sem?

‒ Nem.

‒ Miért nem?

‒ Fáj a fejem.

Második történet: a disznó férfiak esetenként megnéznek egy-egy pornót otthon és kiverik; nem beszélnek róla a munkában, nem emlegetik neked a kávézóban randin, nem akarnak megerőszakolni senkit a sötét kisutcában. Feministák, melyik történetet választjátok? (A nemi erőszaknak is nagy ellensége vagyok. Ha  durván 160 000 éve kijöttünk a barlangból, akkor többé ne hágjon meg férfi nőt a nő nyilvánvaló beleegyezése nélkül!)

Történt egy napon hogy elmentem a bankba, csinos 30-35 évesnek tűnő ügyintéző hölggyel tárgyaltam, szép tőgyei majd’ kiborultak a mélyen kivágott blúzából, igyekeztem végig a szemébe nézni. Ha olyan ruhája van amiben nem látszik a melleiből semmi, én akkor is a szemébe néztem volna (de akkor nem került volna a legkisebb megerőltetésbe sem a szemkontaktus). Ez csak egy tény volt, ideírtam hogy a banki ügyintézőnek nagy mellei voltak. A feministák hogyan gondolkodnak? Felöltöznek szexinek s utána sértődötten ordibálnak mert a férfiak azt merészelték mondani nekik: ”Csinos vagy!”??? A feministák bádogfavágónak öltöznek nap mint nap hogy a gonosz disznó férfiak nehogy szépnek találják őket? Elfogadom hogy ha egy nő tényleg szép és valóban okos meg sikeres – akkor kissé hátrányosnak érzi azt hogy a férfiak a szépségét túlontúl értékelik. Csatlakozom sok előttem nyilatkozó férfihoz: most örüljön minden nő annak hogy szép és csinos, mert az idő telik és a szépség (a csúfsággal ellentétben) múlandó! Senki se erőszakolja meg a szép nőket (a csúnyákat se!), de örüljenek az asszonyok a szépségüknek! Hányan és hányan csúnyáknak (emiatt értékteleneknek is) érzik magukat! Aki szép az örvendjen ennek!

A feministák sose pornóznak? Nekik nem hiányzik a jószex? Mint oly sok más esetben a feminista-maszkulista összehasonlításban is statisztikáról van szó!! Az egyedülvaló igaz ISTEN borítsa minden áldását fejetekbe, hátha az majd gondolkodásra fog tiketet ingerelni és provokálni! Buta példákat mondok (és tudom hogy ez most nem fedi teljesen a valóságot merthogy NEM a hivatalos magyarországi statisztikai hivatal adta ki őket.) Ha arányosságot számolunk, a következőket fogjuk kapni: Fizikai erőnlét: férfiak 95%-a erősebb a nőknél. Fájdalomküszöb: a nők 98%-ának nagyobb a fájdalomküszöbe mint a férfiaknak. Születéskor várható élettartam: a nők 80%-a tovább él a férfiaknál. Ismétlem, ezek példák voltak, nem a statisztikai hivatal adatai!

Minden normális férfi szereti a nőket. Szeretem a nőket, dolgoztam nőkkel, nagyon jól ki lehet velük jönni mert többnyire türelmesek és nem olyan okoskodóak mint a férfiak. Tisztelem a nőket. Nem vitatom el a nők jogát a munkához, a kárrierhez! Sokkal józanabbak tudnak lenni mint a férfiak, lehet nincsenek olyan képességeik a kocsivezetésben mint a férfiaknak de arányokban a nők sokkalta kevesebb halálos balesetet okoznak.

Alapvetően okosabbak mint a férfiak! Melyik nő fog fizetni azért hogy csurdé, szálkás-izmos leborotvált farkú férfiakat nézhessen webcamen? Korunk szüfradzsettjei miért küzdenek? Mire versenyeznek?

Ki rakná oda a cápát a halászsassal úszóversenyezni? Nagyon különbözik a férfiállat az asszonyállattól. Miért kellene versenyezniük? Annyi mindent kivívtak már a nők, szavazati jogot, politizáláshoz való jogot! Normális nők, én veletek tartok. A XX. század egyik leghíresebb filantrópja nő: Teréz Anya! Mennyi jót tudott cselekedni vallásos meggyőződéséből fakadóan. Minden értelmes ember tiszteli őt, a munkásságát, az emlékét! A férfiből nem kell kivenni a férfiasságot; a férfit nem érdekli ha a mosógép összemossa a fehér ruhákat a színesekkel – ettől alávaló és nyomorult lény a férfi? Ha egy férfi segít az asszonynak mosogatni, azért teszi mert meggyőződése hogy támogatnia kell a feminista mozgalmakat? Ha egy asszonynak valami vagány gépészmérnök végzettsége van és szeret segíteni a férjének autószerelésben, akkor az egy alárendelt rabszolga? Nem tökéletes tagja a társadalomnak, és kevésbé nőies?? A nőből a nőiességet ki kell operálni? Nem jó neki az ha szép az alakja, jóseggű, szép arca van? Egymás kiegészítéséről van szó. Ami nincs a nőnek az van a férfiaknak, ami van a nőknek, az nincs a férfiaknak. Egy szép, jó világban elfér egymástól a nő és a férfi. A férfi nem bántja a nőt mert a nő kisebb és gyengébb, a nő nem akar mindenáron miniszterasszony meg szénbányász lenni, mert tud dolgozni oly sok más területen is (lehet biológus, biofizikus, márketingmenedzser, ÉS IGEN, lehet német kancellár!) Ha egy nő engem a kicsi csúnya sztiffmajszterem (stiff = merev, kemény) (farkam) miatt kedvel, az tőle egy nagyon őszinte megnyilvánulás. De kérdem én: az is egy szint? Olyan sok jót (gondolatot, szeretetet, empátiát) adnak a nők a világnak, miért van szükség manapság is amazonokra? A hímsovinyiszták is szégyellhetik magukat, az asszonynak valóban nem csak a mosogatás és gyereknevelés a feladata. Várom a bölcs kommenteket, trollok támadását, várom hogy elmondják rólam hogy szélsőjobboldali homofób asszonyverő vagyok. Végezetül pedig, meg szeretném ismételni egy gondolatomat a szöveg elejéről: arra provokálom, ingerlem, izgatom, lázítom embertársaimat, hogy gondolkozzanak, GONDOLKOZZANAK!

Szólj hozzá!

Does America have the best government in the world?

2013.04.14. 18:28 Dharmamestertanitvanya

Miért az USA államrendszere a legjobb és legtökéletesebb a világon? ”Thank you for smoking” című filmből idézek amikor így felelek a kérdésre:

Does America have the best government in the world?

Hatalmas az univerzum, csak a mi galaxisunk tartalmaz kb. 300 milliárd csillagot. Léteznek valahol messze más bolygókon értelmes lények. A mi planétánk a büntető-egység, ide küldi a Sorsügynökség az univerzum selejtjét, a szemetet. És a bolygón a leghülyébbeket Amerikába küldik. Nem én állítom, nálam sokkal okosabbak állítják (Michio Khaku amerikai természettudós) hogy hatalmas, híres, legkeményebb egyetemek MIT, Harvard, Yale tele-tele vannak külföldi doktorfiókákkal, a kutatóintézetek tele-tele vannak külföldi tudósokkal, biztosan azért mert az amerikai iskolák, utána egyetemek olyan sok ragyogó tudóst termelnek ki!

Annyira sötétek, buták az emberek ezen a bolygón hogy siralmas. Kezdték az amerikaiak hirdetni hogy a demokrácia az mekkora nagy jó dolog, annál jobb nincs is a világegyetemben, hej nagyon könnyedén figyelmen kívül hagyták azt a részt hogy minden embernek joga van szabadnak lenni, joga van a boldogságot kergetni... de már LEHETŐSÉGE NINCS MINDEN EMBERNEK!! Nem mindenki születik gazdag országba, van aki mérhetetlen szegénységben nő fel, alultápláltan. Az amerikai alkotmány szavatolja mindenkinek a boldogsághoz való jogát – köszönjük szépen. A hátrányos helyzetben levők is köszönik szépen. Az amerikai állampolgárok (mint a bolygó többi sötét, ostoba lakója) azokat a hamis és téves tételeket tanítják gyermekeiknek melyeket megtanultak másoktól. Amikor a planéta minden lakója állította s a pápa rendeletet adott ki róla: a Föld bolygó lapos, attól az még nem vált lapossá. Egy hamis tétel nem válik igazzá mert többszázmillió buta-buta ember vallja hogy az megállja a helyét!

Kitaláltuk hogy a demokrácia a legnagyobb, legszebb, legjobban működő államrendszer ami valaha is létezett! Az USA ennek a leghangosabb hirdetője! Az ő államrendszerük a legjobb a világon, az univerzumban! És hihetetlen, borzasztó hogy mennyire jól be tudták hüllyíteni a lakosságukat és az emberiséget! Volt idő amikor európai értelmiségiek (magukat kitanultaknak tartó gazdag büdös gazemberek) ügyvédek, orvosok, közgazdászok úgy tartották: az amerikai igazságszolgáltatás a legjobban megszervezett és legjobb a világon, az amerikai egészségügy a legjobb és legjobban megszervezett a világon; IGEN, az amerikai egészségügy, az igazságszolgáltatás és a demokrácia a legeslegjobb a világon! Persze hogy az, éppen úgy ahogy a lófarok az cumi!! A demokrácia az egy hatalmas szemétdomb. Hagyjuk azokat az összeesküvés elméletre emlékeztető jól elgondolt hülyeségeket hogy létezik egy főgonosz (egy király, egy diktátor) aki a dolgokat a háttérből irányítja, a demokrácia intézményének túl sok politikai szereplője (minisztere, szenátora, képviselője) van... ezért nem állíthatjuk hogy van benne néhány diktátor aki az egész rendszert megrontja; túl sok a paraméter a demokráciában, nem mondhatjuk hogy a mohó, önmagának minden gazdagságot felhalmozó, a népet elnyomó uralkodótól rossz ez a rendszer. Ez a rendszer attól rossz hogy rossz!! Attól rossz hogy az ülések, gyűlések, a törvények meghozása mind-mind sokkalta fontosabbak annál hogy az országban élő embereknek az élete jó legyen! A pártok tagjai, a kormány és ellenzék rengeteg pénzt költenek el arra (közpénzt, azt a pénzt amit az emberek adó formájában fizetnek be az állam kincstárába) hogy megszervezzék a törvényhozást, az országgyűléseiket, a szavazatokat; arra költenek hogy magukat reklámozzák és azt híreszteljék az adófizető, szavazó embereknek hogy az ő pártjuk mindent jól csinál majd; ettől rossz a demokrácia, ettől egy nagy beteg utópia a demokrácia! Olyan sok a politikában a képviselő, a szenátor, a törvényhozó (a politikai cselekvő): hogy a sok bába között elvész a gyermek.

Attól rossz a demokrácia hogy amikor arról szavaznak a képviselők hogy a képviselői fizetés és nyugdíj nagyon nagy összeg legyen, akkor mennek és szavaznak; amikor arról szavaznak hogy a népnek legyen jó, a legkevésbé sem érdekli őket hogy szavazni kellene. Az államkincstárba nem igazi hasznot akarnak hozni, nekik a lényeg az hogy minden lehetséges adót kivessenek amit csak lehet, földbirtokra, kocsira, biciklire, kutyára-macskára! Hogy hogyan és mire fogják ezeket a pénzeket elpazarolni az egészen más kérdés! A mindenféle bankmentő politikájukkal az azonnali problémákat akarják orvosolni, a krónikus problémákat pedig figyelmen kívül hagyják. Példa a krónikus problémára: oktatás, és egészségügy – hogy a felnövekvő fiatal generáció egy jól működő, gazdag országot örökölhessen! A kormányok bevételt akarnak egészségügybiztosításból, azonban ez a pénz nem az egészségügyben halad, elherdálják minden másra s utána meg azon agyalnak a politikusok hogy a hörcsögtartókra hogyan vessenek ki hörcsög-adót hogy valahogyan kitegyék azt a pénzösszeget ami az államháztartás egészségügyében majd a hiányokat kitölti!

A legsúlyosabb hibája pedig az a demokráciának hogy politikusainknak úgynevezett mentelmi joga van, ha törvénybe ütközőt cselekszenek, nem lehet őket csak úgy azonnalilag bíróság elé állítani; azok az emberek akik az adófizetők pénzén élnek, akik az egészségügyet rosszá, működésképtelenné teszik, azok akik mindenféle hatalmas adókkal-illetékekkel sújtják a dolgozó polgárokat, azok az emberek azok akiket nem tudunk bíróságon büntetni meg azért mert az életünket elizélik... és ha ezeknek a politikusoknak valamilyen megbetegedésük van, nem a mi szegény kórházainkban kezeltetik magukat hanem Svédországba utaznak magánkórházba a kezelésekre és műtétekre. Nem tudom már hol olvastam, talán a C-vitaminos magyar tudósunk egy művében, pontosan így: ”Babeuf azt mondta: az állam kevesek összeesküvése a többség ellen. Babeuf-t lefejezték.” (1797 körül)

Nem a demokrácia az ami önmagában rossz, azok a rosszak akik benne élnek; Anthony de Mello gondolata: ”Egy államrendszer alapelve éppen olyan jó vagy rossz mint azok akik terjesztik, akik élnek vele. Ha egymillió farkas elkezd az igazságosságért szervezkedni, attól az még egymillió farkas marad.”

Miért az amerikai társadalom az egyik legelmebetegebb a világon? Mert az ”AMERICAN DREAM”-et semmi nem szüli hanem a pénz! Az egészségügyi biztosítótársaságok felhördültek amikor néhány jóindulatú politikus kijelentette hogy olyasmi egészségügyet kellene létrehozni amilyen Canadanak van, ”socialized healthcare”-t, azzal ijesztegették az embereket hogy a socialized majd szocializmust hoz el az országba! Náluk első az egyénnek az hogy mindent magának kaparjon össze, magának halmozzon fel vagyont, és másnak a kezeléséért, másnak a jólétéért semmit se kelljen fizetnie! Michelle Obama tett valamikor egy rövidke nyilatkozatot arról hogy ahelyett hogy megenné egyedül a teljes pitéét, ad inkább más szűkölködőknek is egy-egy szeletet belőle, olyanoknak akiknek egyébként sehonnan sem kerülne pite a kezükbe. Youtube-ra feltöltve láttam röviddel utána egy video-kommentet, egy amerikai emberke előadta hogy Obama asszony ostobaságokat beszélt, mert nem kell odaadnunk senkinek sem azt ami a miénk s végül kijelentette hogy ő bizony a saját pitéét egyedül akarja megenni és senkinek sem ad! Persze hogy nem lehet mindenki Teréz Anya... de ha  ilyen hozzáállású emberekkel van tele a Föld, csoda-e ha tönkretesszük?? Az amerikai lakosságnak csak annyi figyelmeztetés kell hogy: közösen kellene befizetnünk mindenre és akkor lesz olyan egészségügyi ellátás amelyben a betegtől soha senki nem kér el külön pénzösszegeket, amelyben nem kell ilyen-olyan analíziseket vagy kezeléseket megfizetni. De közösen kell befizetni, mindenik ember befizet mindenki másért, a szegényekért is akik nem tudnak annyit fizetni. Na ez nem kell az amerikaiaknak! Még hogy az én pénzemen kezeljenek másokat is? SOHAAA!!!

Miért van az rendben hogy civilizációról prédikál a nagyhatalom és emberi jogokról, de vezetői teljesen másképpen cselekszenek?? Eljátszották hogy a diktatorikus Irak terroristákat védelmez és tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Nem vagyok összeesküvés elméletek támogatója, nem kívánom részletezni hogy ki lehetett az egész nagy vállalkozás irányítója, kik lehettek azok akik a háttérből irányították korunk két hatalmas elméjű gondolkodóját: G.W. Busht, és Condoleezza Rice államtitkárt (ez utóbbit csak azért emlegetem mert beprogramozott droidként állt ki az iraki háború mellett). Eljátszották a világnak hogy Irakot meg kell támadni s lobbijukban úgy állították be a dolgokat hogy bármelyik olyan állam mely a háborút ellenzi: a szent demokrácia ellensége!!!

Because Iraq owns weapons of mass destruction! Mint kiderült, nem találtak ilyen fegyvereket. Én nem kívánom védeni Szaddam Husszein egykori vezetőt, azonban nem igaz hogy terrorista sejteket támogatott, inkább kikergette őket az országából. Sok gonoszat művelt. Csinált jót is, iskolába kergette a nőket, őelőtte nem volt kötelező nekik az iskolai oktatás. (Ha tévedek, a történészek javítsanak ki, alázatosan elfogadom.)

Már a háború kezdetén bután álltak hozzá a támadáshoz a világ legcsodálatosabb országának vezetői, tábornokaikat kérdezték arról hogy hány katonát kellene bevetni Irakban: ”several hundred thousand” – felelték a kérdezettek, figyelmen kívül hagyták ezt a politikusok és kicsinek mondható sereget állomásoztattak Irakban a hadműveletek hivatalos lezárása után (is)! Aki nem hisz nekem, olvassa el az internetet, ott van a keserű háborúság egész története.

Recseg-ropog az USA egész gazdasága, én nem számoltam meg, nálam okosabb más emberkék megszámolták: csitrilliárd dollárokat emésztett fel az iraki háború, sejtem hogy Bush és társasága úgy számolták a költségvetést hogy ezt a pénzt sikerült a gazdaságba visszaforgatni nyers kőolajban.

Demokrácia maszkját kényszerítette az USA az iraki népre. Arra nem gondoltak az amerikai nagyon jól képzett és felkészült politikusok, hogy az egy másik kultúra? Ott (ha nem is minden nap) de szokásban volt a nyilvános lefejezés (szinte mind a mai napig), azok az emberek soha demokráciában nem éltek! Éltek ők éppenséggel jól is a történelem folyamán de mindenféle sejkek és angol kormányzók uralma alatt, soha nem ismertek olyasfajta szabadságot amilyet a demokrácia intézménye hirdet! Hogyan váltsanak ezek az állampolgárok (akik közül sokan törzsekben élnek, törzsi vezetőkkel) ilyen hirtelen egy más államrendszerre? Hogyan szavazzanak olyan képviselőkre akiket nem ismernek, akikben nem bíznak meg?

Az USA lakosai mint valami előre programozott gibbonagyú hobbitok, olyan vuvuzelával harsognak amilyet a szájukba adnak! Aki nagyszakállú és iszlámvallású: he’s the Goddamn terrorist! Sajnos vannak ostoba szélsőségesek akik fel-felrobbantgatják magukat zsúfolt piactereken. Igen? Nosza – szól az amerikai népség – komoly motozós őröket minden repülőtérre, gumikesztyűvel turkáljanak minden arab kinézetű férfi végbelében, nehogy felrobbantsanak minket the Goddamn terrorists!!!

Amikor a terroristákat védő, tömegpusztító fegyverekkel rendelkező Iraktól kellett rettegni, az amerikaiak attól rettegtek. Amikor a fanatikus binLadentől kellett rettegni, az amerikaiak tőle rettegtek! Amikor attól kell rettegni hogy elborult elméjű fegyveres állampolgárok összelövöldöznek iskolásokat – az amerikaiak attól rettegnek!

Ebben a kiválóan, technikailag, spirituálisan magas szinten fejlett világban 2006 decemberében kivégzik Szaddam Husszein volt iraki diktátort “mindenki szeme láttára és szórakoztatására”. Azért fontos megemlíteni mert a SZABADSÁG ORSZÁGA, a dicső USA mindenféle lelkiismereti gondok nélkül átadta Szaddamot az irakiaknak. Értem hogy megérdemelte a halálos ítéletet a sok kegyetlenkedés miatt... de egy (magát csodálatosnak feltüntető) jogállam miért ad át foglyot – ha tudja jól hogy ott elítélik és kivégzik? Miért van az rendben hogy a volt iraki elnököt kivégzik mert kurdokat irtott? De George W. Bush amerikai elnököt nem? Holott 2003 márciustól 2008 márciusig 4000 (kizárólag) amerikai katona halt meg Irakban! Az iraki nem-militarista áldozatokat nem is számoljuk... Miért van az rendben hogy hagyta a világ hogy 1994-ben Rwandaban (nagyjából) 900 000 (kilenc-száz-ezer) embert gyilkoljanak meg a polgárháborúban (emberjogi szervezetek sokkal többet számolnak). De az iraki nép gyors megmentését a “Szaddam Husszein uralomtól” sok fejlett ország tartotta kötelességének!

Miért van az rendben hogy a “land of the free and the home of the brave” mocskos-piszkos csúnya csúfolkodással: az egész világnak demokráciát hozó, mindenható megváltó erőnek tünteti fel magát világpolitikájával, közben több államában még mindig gyakorlatban van a halálos ítélet és a kivégzés? Elsősorban: miféle ördögi gúnyolódás ez: “the jury found you guilty in...”? Amikoris: az igazságra vagyunk kíváncsiak és a leghalványabban sem arra, mit is gondol tíz darab karosszékben megvénült betokosodott elméjű jogásztata! Másodsorban: Hogyan képzelhetjük jobbnak magunkat az életet nem tisztelő sorozatgyilkosnál ha a megoldást mi is csak az élet elvételében látjuk? Miért van az rendben hogy az USA hatalmas országában nincs annyi töke az embereknek hogy olyanná alakítsák a törvénykönyvet hogy így ítélkezzen mindenfajta gyilkos felett(???): “Halált érdemel, de azzal hogy megöljük csak magunkat alacsonyítanánk le az ő szintjére, ezért: 100 év börtönre ítéljük a szabadlábra helyezés lehetősége nélkül; halála után a csontvázát tartjuk majd fegyházban hogy letöltse a megítélt időt, de senki életét el nem vesszük!” Harmadsorban: Ha kimondták a halálos ítéletet és végre is hajtották azt, később mégis tisztán és világosan kiderül: az elítélt ártatlan volt abban amivel vádolták, akkor hogyan rehabilitálják? Ha csak börtönbe zárják az ártatlant, még valamilyen erőltetett szinten megjavítható a helyzete, a rács mögött töltött évei már elvesznek, ellenben szabadlára helyezhetik és hivatalosan bocsánatot kérhetnek tőle. De úgy hogy már régen eltemették: szépen mutat majd a papír a törvényszéki archívumban: “X halálos ítéletét post mortem visszavonjuk, ártatlan volt”!

Egy jól működő szabad országban miért nem tudnak elegendően emberségesek lenni ahhoz hogy a bűnözőket bezárják nagyon sok időre... de ne kívánják a bűnözők halálát?

 

‒ Szeva Józsi. Mik azok a dudorok a nadrágodban?

‒ Kézigránátok!!!

‒ Minek?

‒ Ha az a buzi Móricz mégegyszer hozzányúl a golyóimhoz, lerobbantom az ujjait!

Így csinál az USA, csak a gránátokat a mi nadrágunkba dugdosnák. Rakétapajzsot terveztek Európa fölé, az védje meg őket a kilőtt orosz (talán nukleáris) rakétáktól. Néhány évvel ezelőtt ott tartottunk hogy egyetlen európai ország sem írta alá ezt az egyezményt: csak Románia. (Történészek, nálam tájékozottabbak javítsanak ki.) Nem tudom azóta mi lett a rakétapajzs sorsa. Ébresztő, emberiség!!! Milyen gondolkodás az az amerikaiaktól hogy ”védjük meg dicső demokráciánkat úgy hogy közben mindazt az atomot amit az oroszok nekünk szántak: rászórjuk az európaiak fejére!”?? Világosabban elmondva: egy nukleáris bombát szállító rakétát ha lelőnek messze, több tízezer méterre a fejünk fölött, sok bajunkat nem okozza a robbanás elsöprő ereje. Viszont a mindenféle nukleáris szemét az mind a mi fejünkbe hull.

Hányszor és hányszor halljuk hogy szélsőséges, elvakult, fanatikus emberek bombát robbantanak vagy automata fegyverekből lövöldözést kezdenek zsúfolt városrészekben. Ez igen rossz és sajnálatos. Ahányszor ilyen hírt hallunk, annyiszor jön rá a válasz: az amerikai elnök súlyosan elítéli a terrorista-cselekedetet, Mumbaiban 17 ember halt meg robbantásban (terrorcselekményben), Pakisztánban is 60 a halott... stb. elítéli a francia elnök, az orosz elnök, a német kancellár! Na jól odamondtak! Azt a kutyafáját, ennye-bennye, terringettét, azt a fűzfán fütyülő rézangyalát! Aztán biztos most azok a szélsőséges iszlám vallásúak (vagy egészen más érdekeltségű szélsőségesek) szörnyűségesen szégyellik magukat elbújva valahova. Semmiféleképpen nem támogatom a terrorcselekményeket, és keresztesháborút sem hirdetek minden nagyszakállú muszlim ellen. Viszont milyen gondolkodás az hogy a tévében jól elítéljük mind a gonoszokat? s utána megyük boldogan teázni...

Senki se támogassa a terrorizmust. Azt beszélik hogy az USA titkosügynöksége nagyon sok olyan afgán, vagy afgán területen élő szakállas emberkét gyűjtött be Guantanamoba akik CASIO órákat viseltek. Mert sok házilag összeállított időzített bombát láttak el a terroristák olcsó CASIO órával... mindenki gyanús volt hát akinek CASIO órája volt. És akkor meditáljunk a dolgokon: a rengeteg begyűjtött nagyszakállú muszlim között nem lehetett sok ártatlan is? Ezek az agyhalott kategóriába tartozó amerikai titkosügynökök arra nem gondoltak hogy valóban létezik ártatlan CASIO órát viselő muszlim is?

A fegyvertartás szigorításáról, az utóbbi hónapokban sokat emlegetett GUN CONTROLról: what the hell?

Amerikában többször, már sokszorosan megtörtént hogy egy beborult agyú fegyveres fiatal (vagy kevésbé fiatal) berontott egy iskola, egyetemi intézet területére s összelövöldözte az útjába kerülőket, végül megölte magát. Miért? Azért mert nem csak a JÓ PÉLDA ragadós, a rossz példa is az! Majmok mástól látják, majmok ugyanazt megteszik! Rossz dolog ha valaki ilyet csinál, szörnyűséges! És az amerikai szánalmasan esztelen társadalom mit tesz? A szabadság jegyében szertejárnak mindenféle Fegyvertartó Társaságok vezetői, nem is tudnak róla de csinálják a reklámot-márketinget a fegyvergyárasoknak, arról győzködik az istenadta népet hogy minden házban fegyvernek kell lennie, mert ha nincs: a háziak nem érezhetik biztonságban magukat!

Nem én találom ki, már azelőtt mondogatták hogy én  tudtam volna mi az hogy internet: kísértetiesen követve az iskolai lövöldözéseket tűntek fel fegyvereket reklámozó lobbisok itt-ott az USAban, turnéztak és hirdették hogy milyen olcsón és könnyűszerrel lehet fegyverhez jutni, hiszen azzal kell megvédje egy ember a családját! Ez kinek jó? Istenünk a pénz! De ennyire? Talán attól féltek a fegyvergyárosok hogy ott ahol az elborult agyú ember gyilkolt: már nem vesznek majd az emberek annyi fegyvert?

Az amerikai tévék vitákat indítottak melyet Morgan Piers (agykapacitását tekintve ő is kezet foghat Afrika legintelligensebb gorillájával) vezet. Olyan nyomorékokkal beszélget akikhez képest a Down-kórosok igazi Einsteinnak, Stephen Hawkingnak minősülnek. A fegyvertartás támogatóinak érveiről nem kívánok értekezést nyitni. Azonban felháborítóan, elképesztően, ágyékonrúgóan sötétek, ostobák, sőt rosszak! Szájalnak s szinte összefüggéstelenül kiabálják: Democracy, freedom, freedom, democracy, automatic weapons to the people! Our rights! Our safety!! Kitől akarják megvédeni magukat? Az USA nem Szomália!!

Sajnos-Sajnos-SAJNOS megesik (ez baj, katasztrófa) hogy jön egy-egy pszichopata és lelövöldözi az iskolatársait. És ezen kívül milyen szabadságukat próbálják megvédeni a fegyvertartók? Ők nem harcolnak nap mint nap idegen törzsekből származó állattartókkal a vízért (mint sok afrikai feketebőrű), ők nem egy-egy afgán törzs támadásaitól kell megvédjék magukat! Az a szövegük hogy ”minket a rendőrség nem véd meg! Ezért tartunk fegyvert otthon, meg kell védenünk a családunkat!”

Az otthon tartott fegyvered hogyan fogja megvédeni a gyermekedet az iskolában?

Olyan sok az ámokfutó aki be-betör idegen emberek házába s lemészárolja a családot hogy ezek miatt kell az agyhalott amerikai polgároknak gépágyút tartani otthon?

És ha egy szilvatolvaj gyereket birtokháborításon fogsz a saját kerteden belül akkor kiloccsantod az agyát?

A gun control vitákban a Nobel-békedíjat érdemlő, ragyogó elméjű hobbitok olyan ötleteket vetettek fel hogy ”fegyverezzük fel a tanárokat! Ha jön egy felfegyverzett kölyök gyilkolni, akkor majd a tanár leteríti!” Ez micsoda elgondolás? Valóban olyan jól és sokat segít az hogy a fegyveres támadót a tanárok lövöldözgetik? Amikor kiér a rendőrség speciális egysége, akkor ők majd kire lőnek? A tanároknak fehér békefenntartó sisakjuk lesz hogy valóban meg lehessen őket különböztetni az ámokfutótól? Ezeknek az amerikai hobbitoknak annyi eszük van mint annak az anyának aki hangyairtót etetett a kislányával mert az a homokban üldögélve hangyákat szedegetett s eszegetett. Az kinek jó hogy a diákok azt látják minden nap hogy a tanáron golyóálló mellény van s az oldalán egy jókora pisztoly?? Erre kell nevelni a gyerekeket? Arra hogy ha nincs golyóálló mellényed, ne is menj iskolába mert Amerikában téged senki sem védhet meg, csakis az apád gépágyúja?

Mindenféle szabad engedélyezése a fegyvertartásnak csak a félelmet terjeszti ki. Miért nem lehet békében, félelem nélkül élni? Lehetne... akkor viszont kevesebb fegyvert kellene gyártani – és azt nem tehetjük. A fegyvergyárosoknak mindig csitrilliárdokat kell keresni az eladásokon. Istenünk a pénz! Ámen. Félelem nélküli világban kellene élnünk de nem fogunk. Nincs hozzá elég lelkünk!

 

Azt hisszük hogy a Pokol és Mennyország között olyan NAAAGY különbségek lesznek. Hát valóban lesznek. A világ, a táj, a fű és az ég, a madarak, a mezei pockok mindkét helyen ugyanúgy néznek majd ki. Másban áll majd a különbség: A Pokolban mindenkinek luxusautója lesz, Lamborghinik, Maybachok, Bugattik, az út is jó lesz. De a sofőrök nyomorékok lesznek, üvöltöznek, türelmetlenkednek, dudálnak a csúcsforgalomban (és bármikor máskor is), lekergetik a gyalogosokat az átjárókról, amikor két ilyen vezető találkozik, összekülönböznek, szöknek ki az autóból mint az orosz terminátorok hogy terminálják egymást (telefonnal készített filmecskékből láthatjuk, tele van velük a youtube).

A Mennyországban mi lesz? Rossz utak, kátyúk, forgalmi dugók, béna autók, Ladák és rozoga Polskik... de ott türelmesek lesznek a sofőrök, nem ordítoznak, nem tülkölnek mint a marha, elsőbbséget adnak, megértőek lesznek egymással.

Milyen lényeges különbség lesz a Mennyeknek országa és a Pokol birodalma között? Az hogy milyen lelkületű lények népesítik be.

Amikor a Breivik nevű szélsőséges meggyilkolt úgy 70 embert, sokan a halálos ítéletet követelték a bíróságtól. Breiviket a norvég törvények értelmében kiszabható legsúlyosabb büntetésre ítélték, ha szabadulás idejekor is olyan gyilkosul gondolkodik mint azelőtt: hát soha ki ne eresszék! Amire célzok: a norvégok tudtak annyira emberek maradni hogy ne keressék a bosszúállást egy ítéletben (hiszen a vádlott egy tömeggyilkos).

A világ legszebb, legcsodálatosabb országában, Amerikában így gondolkodnak? Úgy gondolkodnak hogy ”bármilyen súlyos is a vád az ember ellen, mi nem fogunk vele olyan embertelenül viselkedni ahogyan ő viselkedett az áldozataival!”?

Akkor mégegyszer: az USA a világ GREATEST országa? Igen, egy olyan világban melyben a majomfenék az parfüm! Egy olyan világban az USA a legszabadabb és legszebb ország!

Szólj hozzá!

Egyetlen létező vallás van és ez dharma, maga az igazság

2013.04.11. 17:57 Dharmamestertanitvanya

Egyetlen létező vallás van és ez dharma, maga az igazság. (szanszkrit bölcsesség alapján)

Ha létezik nagyon nagyszámú (több milliárd) majom, és mindenik egy-egy számítógép előtt ülve teljesen rendszertelen-makogó nyelven gépel, létezik annak a valószínűsége hogy nagyon hosszú idő alatt legépelik Shakespeare valamelyik színpadi művét tökéletes állapotára. Az internet a bizonyítéka annak hogy ez a tétel téves! (A példázat nem az enyém, több közismert személy is magáénak tulajdonítja.)
Csatlakozom én is majomtársaimhoz és blögölőt készítek. Sokaknak tetszeni fog, sokaknak szúrja majd a szemét. Van aki hátba vereget, van aki fenékbe rúg; mindkettő kommunikációt jelent az olvasó részéről az író felé. Én azonban nem csüggedek: nem mindenkinek sikerül kivívnia a trollok haragját!
Akinek tetszik majomírásom, nyomogassa a LIKE gombot, akinek nem tetszik, a DISLIKE-ot; Oscar Wilde elvét vallom miszerint ”if I can’t be famous, why not notorius?”

Akinek nem inge, ne vegye magára – használja régi idők óta a magyar nyelv, ez a tiszteletteljes kérésem mindenki felé. Az írásom nem akar polgárt pukkasztani (de fog), nem akar feministákat bántani (de fog); és valószínűleg sok más jóérzésű felebarátom érzi majd ellene intézett személyes nukuláris-támadásnak (”nukuláris” George W. Bush elszólása nyomán) a bölcsességeimet, ez nem szándékos! Vallási meg etnikai szempontok szerint pedig végképp senkit sem szeretnék és nem is fogok sértegetni! Talán úgy tűnik majd hogy amit itt írok annak különösebb célja van, mégpedig az hogy ”ostorozzam az elvetemült gonosz népet ”. Nincsenek ilyen céljaim. Jóhiszemű, jóindulatú, vallásos, jóra törekvő emberek, felebarátaim, műveltek és szakmunkások: ne sértődjetek meg ha az írásom mindenkire vonatkozik de rátok nem...
Egy: ha valakire ujjal mutogatok, felemelt öklömben három ujjammal magamra mutatok vissza, ezt sosem szabad elfelejtenem. Kettő: ezek a gondolatok nem válaszok akarnak lenni, sokkal inkább költői kérdések; kérdés-feszegetések. Bárki aki olvassa ezt: nézzen önmagába és feleljen magának – nem nekem.
Világot megváltani nem akarok, nem is tudnék.

Szeretem a trollokat, Chuck Norrist sem félnek kioktatni. És ami a kedvencem velük kapcsolatosan, az ő cenzúrájuk szitáján csakis az az írás mehet át amelynek hangvétele a következő: ”ne haragudjatok hogy ezt az írást ki merem tenni, ti szép és okos trollok, már most bűnbánatom van miatta, be is bújok sírni az asztal alá. És különben is, bocs hogy élek!”
Szeretem a trollokat! Csakúgy falták ”egy swinger nöci naplóját” (azért mondom mert a nagyszámú olvasást-kommentelést látva, a blög szerzőjét levadászta egy kiadó); a pornós-írás esztétikai örömeinek élvezetét követően pedig bejegyezgettek az ügyes trollok: ”micsoda egy legalja prostituált ez a csaj!” (és én most diplomatikusan, politikailag korrektül fogalmaztam).
Szeretem a trollokat, pszichiáterként állapítják meg a blögölők politikai hovatartozását. Néhány példa:
”te fideszbérenc, vadkapitalista, karvalytőkés!”
”te bestye komcsi kurafi, vesszen az egész szocpolitikád!”
Szeretem a trollokat, ők fogják megszámolni az írásaimból kihagyott vesszőket.

Kiemelten: minden írásomra vonatkozólag, 120 éven aluliaknak olvasni csak szülői beleegyezéssel engedélyezett!
A kritikusaimnak, ismét minden írásaimra vonatkozólag: szidni vagy dicsérni szabad, esztétikailag, irodalmilag kritizálni azonban tilos minden időkre!!! A helyesírásban, mondatszerkesztésben nem követem a magyar akadémiai szabályokat, nyelvészek, kritikusok, ne bocsássák ezt meg nekem!
Plagizálással engem senki ne vádoljon: mert én nem vagyok államelnök és nem írtam, soha nem is fogok írni gimnasztikából PhD dolgozatot!
Amennyiben valamilyen lopott tanítómesét mutatnék be (Jézustól, Gandhitól, Anthony de Mellotól, etc.) – én szívesen fogadom ha az olvasók megszidnak a tolvajlás miatt. Nem az a baj hogy ékeskedünk más madarak tollával: az a baj ha nem ismerjük el hogy ama tollakat nem mi növesztettük a hátunkon.

Ez miért is íródik? Mert írom! Azért. Ennek oka van, célja kevésbé. Nem vagyok inadaptált géniusz, sem kamaszgyerek akinek ki kell írnia magából gondolatait, mert éppen most alkotási rohama van. Nem csökkenő alkotási mániám van 8-9 éves korom óta. Az írás nekem a lelki maszturbálás (más szerzőnek is élvezetet jelent az írás csak nem fogalmazza meg ilyen kézzelfoghatóan).
Hatalmas élmény egy mű utolsó sorainak leírása után megveregetni a vállamat: jó voltál! Néha puszit is kapok magamtól: odaállok a tükör elé és homlokon csókolom magam. Na ezt csinálja utánam valaki! Óriási koncentrálást igénylő feladat, nekem is csak rengeteg yógázás és gyakorlás után sikerült.
Nem vagyok író és nem képzelem magamat tehetségesnek. De óriási élvezetet jelent ha írhatok (jó vagy rossz dolgokat – nem én vagyok hivatott eldönteni).
Mika Waltari egy nagyon alapvető szempontja, pocsék memóriám rosszul regisztrálta idézetében: boldog aki akkor is hisz műve sikerében ha annak kézirata egy folyó aljában fekszik ércládába zárva. Kibővítem a gondolatot: amiért senki sem szereti amit alkottam, attól nem vagyok tehetségtelen. Attól hogy az egész világ rajong a műveimért, még nem lettem tehetséges.

Nem képzelem spirituális írónak magam. Nem vagyok lelki ember és nem vagyok mágus, nem vagyok sem Hamvas Béla sem Müller Péter sem Szepes Mária... csak egy szervesanyag-hordozóba zárt lélek melynek gondolatai vannak. És ezek egy részét egy Gyűlöletkönyvbe gyűjti. Egyfajta válasz ez Müller Péter ”Szeretetkönyvére”, ha lehet ezt így mondani: ”antianyagból”. Arra buzdít hogy gyűlölj. Gyűlöld: ne a szegény afrikai feketebőrű utálkozó gépfegyveres erdőlakót, hanem a kínai fegyverkereskedőt – aki neki a gépfegyvert eladja! Gyűlöld: ne Észak-Korea lakosait, hanem az elképszetően buta államrendszerüket! Gyűlöld: ne az ostoba bankárokat akik az országod költségvetéséből kiveszik a pénzedet, hanem a mohóságot-kapzsiságot. Gyűlöld: ne a görényt, hanem annak szagát! Gyűlöld: ne az embert, hanem a maszkot mely mögé az arcát rejti! Gyűlöld a társadalom buta berendezését, nem a társadalom tagjait! Gyűlöld azokat a buta, ostoba tanításokat melyeket rád zúdítanak, ne a tanáraidat!
Müller Péter vaslogikával jelent ki ismert igazságokat melyek könnyedén bizonyíthatóak a VAK IS LÁTJA TÉTEL segítségével. Mindenki tudja ezeket, csak talán nem tudja olyan szép csokis mázba húzni, mint ahogyan tudja azt Müller Péter. Megjegyzem, néhány ember beszédeimet hallgatva kijelentette: te biztos olvastad Müller Péter Szeretetkönyvét, a te 22 éves fejedben nem születhetnek ilyen gondolatok. Történt ez azelőtt hogy a kezembe került volna M.P. Szeretetkönyve. Olyat is mondtak prédikációimat hallgatva hogy „erre akárki rájöhetett volna”... örültem volna ha ezt látom. De nem láttam hogy rájött volna akárki. Hát tessék: Gyűlöletkönyv! Ismert nagy igazságokat én is ki tudok jelenteni, vaslogikám nekem is van.
Nem tartom Müller Pétert szélhámosnak, úgy gondolom hogy hisz abban amit hirdet. Szomorúnak tartom azt hogy olyan dolgokat amelyeket rendesen mindenki tud, ő el tud adni mint kizárólagos saját gondolatokat; eladja mert van kinek. Buta a társadalom hogy fizet érte.

Nem belefér három törvénybe minden a szeretetről, minden szempont amely a viselkedésünket kellene előírja?
I.    Jézus: ”nem hétszer kell megbocsátanotok, hanem hetvenszer-hétszer”!
II.    Gandhi: ”a szemet szemért törvény csak oda vezet hogy megvakít mindenkit a világon.”
III.     Régi-régi bölcsesség melyet sok-sok nép hirdet: ”amit magatoknak nem kívántok, soha másnak ne tegyétek!”

Gratulálok a Szeretetkönyv szerzőjének! Sikerült eladnia valamit a következő elvvel: Itt van egy kiváló, bizonyítottan hatékony fogyasztó-pirula. Bármilyen kövér ember lefogyhat tőle, sebesen, hatékonyan. Használati utasítás: vegyen be minden nap 1 pasztillát, fogyasszon sok kalóriaszegény folyadékot, és ne egyen semmit, semmit! A márketing magasiskolája, el lehet adni ilyesmit – az ostobáknak.

Sokan gőgösnek mondanak majd engem, nagyképűnek – megértem őket. Ne feledjék el Dharma mester egyik legfontosabb tanítását, ”mindenkitől tanulj. A bölcsektől azt hogy hogyan kell cselekedned. Az ostobáktól azt hogy hogyan nem szabad cselekedned.” Döntse el mindenki maga hogy tőlem bölcs dolgokat tanul, vagy az ostobaságaimtól őrizkedik. Döntse el mindenki maga hogy értelmetlen sületlenség amit írok vagy elgondolkodtató értelmes valami.

Sivatagi üvöltés ez az írás, és barlangban gyújtott gyertya: mert süketeknek ordít, és denevéreknek hozza a fényt.
Amikor kiadták Harry Pottert, megkérdeztem az Úrtól: tényleg ez kell ennek a világnak? Az Úr a vállát vonogatta.
Azután megtudtam hogy van twilight, olvastam angolul is, magyarul is ameddig fel nem adtam; még irodalmilag sincs rendben, esnek benne össze és szét a bővített mondatok, alig koherens. Ez kell a világnak?
Dan Brownt a barátai felbiztatták hogy írjon akció-krimit. Bár ne biztatták volna. Ki olvasta az Angyalok és Démonok írását? Már maga a regény is olyan mint egy gagyi, silány forgatókönyv.
Azt hittem ennél nincs lennebb, azonban volt: the secret. Amikor építs garázst és majd jön bele az autó. Amikor azt tanítják hogy mindenki valahogyan azt kapja meg a végtelen univerzumtól amit az önmegvalósító hozzáállásával megrendel magának. Kopaszodó felebarátaim, hányan rendeltük meg a kopaszodást? Szegény afrikai éhező népek vajon nem figyeltek amikor be kellett mondaniuk a Sorsügynökségen hogy ők tulajdonképpen milyen sorsot is szeretnének megrendelni?
Ennél is volt lennebb: Az éhezők viadala. Mintha egy tízéves, elkényeztetett, speciális igényszintű kis takony írta volna. És ezek a géniuszok a sikeresek, ezek keresnek csitrilliárd dollárokat, ők a kortárs irodalom ismert elitje!!

Nagy-nagy sajnálattal közlöm, a szövegben lesz bőven latin vagy görög vagy egyéb nyelvből magyar nyelvbe származtatott (tehát idegen) szó is. Mintha a magyar nyelv nem lenne megfelelően szép, összetett és kifejező a megfelelő gondolatok megfogalmazására... az én hibám? Talán igen... Viszont ebben a világpolitikai helyzetben amikoron oly sok országnak államformája a bolygón az idiokrácia: igazán nem érzem a késztetést arra hogy kivételezzek a Magyar Idiokráciával és a magyar nép kedvéért a lehető legminimálisabbra csökkentsem a prédikációmban szerepelő idegen kifejezések számát. Igyekszem választékosan fogalmazni – nekem ennyi elég.
Szóltam már hogy lesznek itt tanítómesék, olyanok is melyeket én találtam ki és nagy részben olyanok melyeket máshonnan loptam; amelyeket loptam, azokat bármikor vissza lehet tőlem követelni, viszont a törvénykezés értelmezte plagizálással senki ne vádoljon.
Ezek közül a gondolatok közül rengeteget felhasználok egyéb írásaimban. Önmagamat plagizálom ezzel, és ez jól van így. Mert ha én jobb zsebemből átteszem a a csokitalléraimat a bal zsebembe, akkor mi rosszat cselekedtem?
A Gyűlöletkönyv bővülni fog. Egészen míg az Isten egészségben, ép elmével éltet.
Kezdődjék hát: költői kérdéseimnek felvetése, tanítómeséknek előadása, életképeknek bemutatása – hivatkozván folyton a VAK IS LÁTJA TÉTEL-re.

Alábbiakban következik: morfondírozás arról hogy mi a baj a bolygóval. Ezek csak rövidke bejegyzések, kérdések, gondolatok. Az egyszerűség elvét vallom, minden nagyon egyszerű, de az emberek elbonyolítják a dolgokat s azt hiszik hogy bonyolult a világ. A világ tökéletesen egyszerű csak mi nem vagyunk eléggé tökéletesek hogy egyszerűnek lássuk.
==Miért van az rendben? Hogy Minden Galaxisok Tulajdonosa, A Legöregebb Isten, akit János evangélista így határozott meg: “az Isten szeretet”, még nem takarította le az embert a Földről: pedig az ember ősidők óta visszaél ezzel a kifejezéssel: “Szeretlek.”
–Szeretlek. – mondja a fiú a lánynak hogy lefeküdhessen vele.
–Szeretlek. Úgy-e te is szeretsz? – követeli a lány a fiútól hogy olyasmit mondjon neki, amit az nem is érez.
–Szeretetből verlek. – mondja a szülő a gyermekének s odacsap neki.
–Szeretjük a tibeti elnyomottakat, együtt érzünk velük. – mondják a tömbházakban élő proletárok. Szimpatizálnak a messze-messze elő tibetiekkel akiket nem is ismernek, ha nem lenne internet nem is tudnának a létezésükről de szeretik őket; csak a szomszédjukat utálják a proletárok, mert az néhányszor elvette a parkolóhelyüket.
–Szeretlek. – mondja Aranka a vőlegényének, Gézának. És kinek akar a felesége lenni? Kovács Gézának, akinek anyja a traktorgyárban dolgozott és alig bírta eltartani a kis Gézukát; vagy Kovács Gézának a vodafone vezérigazgatóhelyettesmenedzserének? Itt Kovács Géza egy és ugyanaz a személy.
–Szeressük egymást, mert csak akkor élünk! – mondják a magukat értelmeseknek képzelők.
–Szeretlek, meghalnék érted. – mondja a fiú a lánynak és amikor részegek támadnak rájuk az utcán: ő szalad elöl, a barátnője utána.
–Szeretlek. – mondja. Odaugrana egy száguldó autó elé hogy a lányt félrelökje és ő essen az autó kerekei alá?
==Miért van az rendben hogy szeretik egymást és semmit nem tennének a másikért?
A szeretetet az mostanában olyan elbírálás alá esik hogy igencsak passzív. Nagyon hirdetik mindenfelé hogy milyen hatalmas és magasztos dolog és semmit sem tesznek aktívan azért hogy a bolygónk ne legyen ennyire lelkibeteg.
==A legősibb jelentése a SZERETETnek aktív. Úgymint: szaladni, ütni, emelni. Nem úgy mint: feküdni, aludni, érezni. Szeretni azt jelentette: tenni valamit a másikért. A jelenkorban mégsem szégyelljük szeretni egymást... passzív módban.
==Miért van az rendben? Hogy az emberiség olyan lelki nyomorék hogy egy ennyi törvényt sem tud betartani: Amit magatoknak nem kívántok, soha másnak ne tegyétek!
==Miért ne lehetne valahogy így:
–Ne szeresd a bokorlakót, ne szimpatizálj vele! De izmos karodat arra használd hogy menhelyet építs neki, segíts rajta hogy ne maradjon hajléktalan teljes maradék életére! Nagyon sokat lehet azon filozófálni hogy ha egy ember utcára került hajléktalanként, micsoda rossz döntések sorozatát hozta hogy így járt! Sokat is használ az a hajléktalanoknak hogy mások (akiknek az élete helyes vágányon halad) elfilozófálnak azon hogy a bolygón az önmegvalósítás folyamatában milyen hibákat lehet elkövetni!
–Ne szeresd a te felebarátodat, és a kezedben levő kést arra használd hogy kenyeret szeletelj neki!
–Ne szeresd az etiópot, és összeszorított kemény öklödet arra használd hogy diót törj neki benne! Hiszen az etiópnak nincs szüksége a te krisztusi vallásodra! Kalóriára van szüksége, élelemre. Bizony sokat érnek a sok éhségben-haldoklónak a szép keresztényi tanítások.
==Miért van az rendben? Hogy mindenki aki olyan helyzetben van hogy mások fölött van a ranglétrán az ezt a helyzetet teljesen helyesnek és megfelelőnek tartja? Aki éppen megkapta a »doctor in tudományok« címet jogában állónak tartja hogy az I., II. éves egyetemistáknak az eszet kiossza: ”Nehogy már meg merje mondani nekem a kis takony hogy (másvalakinek a pénzén) neki milyen kenyeret vegyek! Én amikor ilyen idős voltam mint ő akkor örültem ha volt mit egyek!”
–A szálloda igazgatónője: ”Nehogy már a recepciós oktasson ki engem! Méghogy fizetésemelést akar?! Én hány évet dolgoztam recepciósként, könyvelőként, asszisztens-menedzserként amíg ide eljutottam?!! Dolgozzon s majd ő is eljut ide!”
–Az emberség vizsgája a mindennapos átlagéletben legtöbbször az: hogyan bánik az ember azokkal akik fölött hatalmat gyakorolhat.
–És az hogy a te bőrödbe míg fiatal voltál sok rangban fölötted álló ember törölte a kutyaszaros cipőtalpát mennyire ok arra hogy most te töröld a kutyaszaros cipőtalpad a rangban alattad állók bőrébe?
–Nem csinál szándékosan rosszat az alatta állónak, de arra a leghalványabban sem vigyázna hogy a cipőjéről a szart ne kenje ez utóbbi egyén nadrágjába. És akkor ez jól van így?
–Miért van az rendben??? Hogy legtöbb ember elve az: “miért hagyjam hogy most neki jó legyen mikor nekem az életem az ő korában összehasonlíthatatlanul sokkal rosszabb volt mint amilyen most neki?”
==Miért kell a gyermekeknek(?) sokszor ilyeneket hallgatniuk szüleiktől: “Amíg az én asztalomról eszel, addig… amíg az én házamban laksz addig… addig én parancsolok, addig én irányítom (többé-kevésbé) az életedet!”
–Hány anya kérdezte meg azt a lelket akit egy ”baba” címkét viselő szervesanyaghordozóba kényszerít, azután az élet rendje értelmében a vagináján kinyom hogy: ”jó és rossz dolgaimmal együtt tudom majd olyan jól csinálni hogy te örömmel láthasd, tanulhasd meg tőlem hogy hogyan éld jól a TE saját életedet? Elég jó tudok-e majd lenni arra hogy vigyázzak rád egészen addig amíg te már tudsz vigyázni magadra? Megfelel neked hogy én legyek az anyád?”
–Hány gyermekáldásért fohászkodó anya kérdezi meg azt a lelket akit gyermekévé kényszerít hogy: ”Megfelel majd neked az én asztalom és az én házam?”
–Hány nemzetét szaporító tökös férfi kérdezi meg a lelket akit fiává akar tenni(?), ”megfelel neked az én DNS-em és megfelel neked az hogy én – (ösztöneimen keresztül) szaporítanivágyó, gyereket akaró majom – legyek a te apád? És meg tudlak-e téged tanítani arra hogy az az igazán tökös ember aki a nála kisebbek elől kitér, és a nála nagyobbak elől nem? Meg tudlak-e arra tanítani hogy az életben begyűjtött pofonokat visszaadjuk, és nem tovább? Meg tudlak-e tanítani arra hogy soha ne félj, ne bántsd a kicsiket, hanem úgy élj hogy azok akik a védteleneket nyomják el rettegjenek tőled, és az olyan emberektől mint te? Tudok-e eléggé jó, tökös edző lenni számodra ahhoz hogy ne te légy a következő Adolf Hitler, te a következő Adolf Hitler legrosszabb rémálma légy!!!”???
–Hányan tesznek fel ilyen kérdéseket annak a léleknek(?) akit egy jól felépített szervesanyagbabába csomagolnak mert megvan nekik is az ősi ösztön melyet minden állat hordoz: a faj-szaporítás... – és a teremtéshez két dolog kell csupán, egy nyőstény és egy marék spermatozoida!!!
==Azt mondta Dharma az egyik leghatalmasabb mester, egy másik, távoli földön, a legmagasabb hegyekben: ”A szülő dolga nem az hogy régi könyvek buta szövegeit ismételgesse az ifjaknak, mint törvényeket melyek az üdvösségre vezetnek... A szülőt egyedül azért adja az isten hogy vigyázzon arra kit a gyermekének nevez, egészen addig amíg ez már kiválóan tud egyedül is vigyázni magára.”
==Miért van az rendben hogy az ember azt képzeli ő jól van úgy ahogyan van, másoknak kell megváltozniuk? Mindenkiben megtaláljuk a hibát, tudjuk hogy ők mit kellene tegyenek a világ megjobbításáért; azt hogy mi mit kellene tegyünk, mikor fogjuk észrevenni?
–Sokan vannak, mindenki ordít egy teremben, többnyire ezt: Csend legyen, csend legyen, hallgassatok el! Hipotézis: Mindenki befogja a saját száját. Konklúzió (A VAK IS LÁTJA TÉTEL alapján): csend lesz. Nem úgy kellene hozzáállnunk: "Fogjuk meg és vigyétek!" Segítenünk kellene mindenikünknek hogy jobbá lehessen a bolygó.
==Miért van az rendben hogy Gyula, de akár Roland, vagy Aladár, vagy Pistike, vagy Júlia, vagy Gizike, vagy Renáta mind ugyanazt képzelik? Gyula azt képzeli hogy ő megbízható és szeretetreméltó. De bárkinek aki (bármilyen oknál fogva) Gyulához akar közeledni szépen be kell bizonyítania hogy megbízható és szeretetreméltó. Mert Gyula szerint mégis mit gondol a világ, ki az a bolond aki megbízik bárkiben? A bizalmat bizony ki kell érdemelni! Sőt a szeretetreméltóságot is igen – valamilyen szinten.
==Miért van az rendben hogy az ember azt képzeli, az hogy nem csinál rosszat, az már jóindulat? Tovább megyek: miért van az rendben hogy az ember azt képzeli ha szexel gumi nélkül valakivel és időben kihúzza a farkát a lányból, akkor ő Isten előtt mentes minden felelősségtől és bármit is “helyesen” cselekedett? Az hogy nem megyünk lopni, rabolni – még nem jóindulat. A jóindulat azt feltételezi hogy aktívan azon vagyunk hogy valamit valahogyan jól-jobban csinálhassunk,
==Miért van az rendben? Hogy az ember a következő sorrendben nézi a dolgot:
–1. Ki mondja
–2. Hogyan mondja
–3. Mit mond
–Nem teljesen felcserélt sorrendben kellene ennek lennie?
–1. Mit mond
–2. Hogyan mondja
–3. Ki mondja
–Csak mert az igazság a bolond szájából is igazság. És ha értelmesen szól, teljesen mindegy kitől halljuk, nem?

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása